2024. május 8., szerda
NAGYBECSKEREK

Felújítják Žarko Zrenjanin szobrát

A munkaügyi, foglalkoztatási, harcos- és szociális kérdésekkel megbízott minisztérium 650 ezer dináros támogatásából hamarosan restaurálják Žarko Zrenjanin néphősnek, Nagybecskerek (Zrenjanin) város névadójának a szobrát. A kezdeményezés abból a megfontolásból született, hogy jövőre ünnepelik a város felszabadulásának a 80. évfordulóját.

A tervek szerint vegyszeres eljárással lefejtik az emlékműn egyenetlenül megformálódott patinát, úgyhogy az eredeti állapotába kerül majd. Emellett megtisztítják a talapzatot, és eltávolítják a mögötte látható falfirkát is.

Kicsit megfeledkeztek róla (Fotó: Kecskés István)

Kicsit megfeledkeztek róla (Fotó: Kecskés István)

Žarko Zrenjanin szobrát Rade Stanković szobrász (Ivan Meštrović tanítványa) készítette. A hatvan centiméteres talapzaton álló, három méter magas szobrot Nagybecskerek főterén Jugoszlávia néhai elnöke, Josip Broz Tito leplezte le 1952-ben. A szobrot 1964-ben a Szabadság térről áthelyezték az akkori pártbizottság épülete elé, ahol jelenleg is áll.

Žarko Zrenjanin a Jugoszláv Kommunista Párt vajdasági titkára volt, és 1942-ben vesztette életét Versec közelében. Nagybecskerek a második világháború után vette fel a nevét.

A szerb nemzeti oldal képviselői az elmúlt harminc év alatt többször is kezdeményezték a város nevének a megváltoztatását Petrovgradra, azzal érvelve, hogy ezt a nevet viselte 1934-től 1946-ig. A kezdeményezést nem sikerült megvalósítani, de 2004-ben a város főterén felkerült talapzatára I. Petar Karađorđević lovas szobrának a másolata.