A nagybecskereki Jugoremedija gyógyszergyár (egykori) dolgozóinak és kisrészvényeseinek sorsa nagyban függ attól, hogy jogosultak-e az átszervezési terv benyújtására, vagyis, hogy rendelkeznek-e a gyár adósságának (legalább) harminc százalékával. Ez a nagybecskereki gazdasági bíróság április 29-ére bejelentett tárgyalásán derül ki, amikor véglegesítik a gyár adósságának pontos összegét.
Nagybecskerek
A napokban egymás után két súlyos közlekedési baleset történt Muzslyán, melyekben egy személy életét vesztette, egy pedig életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Mindketten kerékpáron közlekedtek, idősebb személyek voltak, és személygépkocsival ütköztek.
Ma lejár a határidő az állami garancia megszerzéséhez, és még nincs visszajelzés Belgrádból, de a nagybecskereki Vízművek szerint bármilyen is legyen a válasz, a vízgyár építéséről nem mondanak le. Április 18-a szerintük nem „D-nap”, hanem csak egy dátum a vízgyár építéséről a szerződésben, melyet egy évvel ezelőtt kötött meg az önkormányzat az esseni WTE Wassertechnik társasággal.
A veszélyessé vált sétálóutca (Fotó: Kecskés István) Nagybecskerek főutcáján beszakadt az Aleksandar Karađorđević 26. szám alatti épület teteje, melynek lakóit korábban kiköltöztették. Az épület kö...
A hét közepéig senki sem fizette be a versenypályázat részvételére feljogosító 46,7 millió dináros letétet és nem vette át a dokumentációt, ezért Jelica Vukolić csődeljárási igazgató úgy döntött, hogy lemondja a nagybecskereki Naftagas-Montaža Rt. mára bejelentett eladását.
Tíznapos szünet után tegnap óta újra működik a nagybecskereki népkonyha, amely kétszáz rászoruló részére biztosít egytálételt. A kényszerszünet a közbeszerzési eljárás körüli késedelem miatt következett be, az áthidaló megoldást pedig a helybeli vállalkozók segítségével találta meg az önkormányzat.

