Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjelöltje csütörtökön meglátogatott néhány nagybecskereki családot, a Petőfi MME-ben pedig részt vett a farsangi kavalkádon, amelyet a Karolina, a nagybecskereki nők egyesülete szervezett.
Nagybecskerek
Erdély Lenke, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, Vicsek Annamária képviselőjelölt, Juhász Attila tartományi képviselő és Madarász Gyula, a Fókusz Klaszter elnöke voltak a vendégei a VMSZ keddi, Erzsébetlakon megtartott lakossági fórumának. A VMSZ küldöttsége előtte ellátogatott Szabó Rudolf és Aranka tejtermelőhöz, a kertészettel foglalkozó Bancsov Zoltán és Elvirához, valamint Nagy Mihály termelőhöz.
Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának nagybecskereki fogadónapján tegnap 150 honosítási kérelmet vettek át. Ez volt immár a hatodik kihelyezett fogadónap a helybeli Petőfi MME székházában, a CMH helyi irodájának közreműködése mellett, amelyeken eddig összesen mintegy ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot.
Csütörtökön délután egy nagybecskereki virágkertészetben, nyomdában majd Varga Đurić Anna nyugalmazott tanárnőnél tett látogatást a Vajdasági Magyar Szövetség küldöttsége, amelynek tagjai, Varga László és Kovács Elvira parlamenti képviselők voltak később a vendégei a párt helyi szervezetének lakossági fórumán. A Petőfi MME nagytermében megtartott beszélgetésen bemutatták a VMSZ nagybecskereki és környékbeli képviselőjelöltjeit.
A Financial Times világgazdasági magazin Nagybecskerek városát a tíz legjobb beruházási távlatú európai város („top tíz”) közé sorolta. Ivan Dević a nagybecskereki polgármester beruházásokkal megbízott tanácsadója tegnap közölte, hogy a rangos elismerést március 12-én adják át a francia Cannes-ban.
Kádercserék jellemezték a nagybecskereki városi képviselő-testület tegnapi ülését, amely a január 29-én létszámhiány miatt elmaradt ülés napirendje alapján lett összehívva. Bár egyik kádercsere sem szerepelt az eredeti napirenden, az ülésen leváltották Bojan Putićot, a Városi Vízművek ügyvezető igazgatóját, aki helyére Goran Tajdić, a Szerb Radikális Párt tagja került, a Történelmi Levéltár új igazgatója Ružica Cvetić lett, aki Nada Boroš helyére került, a Radio Zrenjanin közvállalat első embere pedig ezentúl Goran Starčević lesz, aki a nemr...

