Két év kihagyás után vasárnap ismét megtartották az oromhegyesi falunapot. A program a hagyományokhoz híven kispályás focitornával indult, miközben a faluház melletti parkban családi sütés és főzés zajlott. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, különféle gyermekprogramok és foglalkozások várták őket.
A helyi római katolikus templomban megemlékeztek mindazokról, akik az elmúlt két falunap között hunytak el a településen. A kora délutáni órákban látványos drónbemutató színesítette a programot, a parkban pedig a vállalkozó kedvűek sörpongban mérhették össze magukat.

Ajándékcsomaggal köszöntötték a falu újszülöttjeit (Gergely Árpád felvétele)
A faluházban megtartott ünnepi műsor elején Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében örömét fejezte ki, hogy ennyien eljöttek a falu ünnepére, és hangsúlyozta: örvendetes, hogy a nagyvárosokat sújtó gondok nem gyűrűztek be Oromhegyes életébe. Mint mondta, sok helybeli nap mint nap azért dolgozik, hogy a közösség erősödjön és helyben is fennmaradjon.
A kulturális program keretében az idén is ajándékcsomaggal köszöntötték a tavaly született 29 gyermek szüleit. Emellett méltatták Takács Júliát és Domonkos Ferencet, a falu legidősebb polgárait, valamint Petrik Ferencet és feleségét, Erzsébetet, akik az idén ünnepelték 63. házassági évfordulójukat. A falunap szabadtéri filmvetítéssel zárult.
Beszédes Mária, az oromhegyesi helyi közösség titkára kérdésünkre elmondta, hogy az elmúlt egy évben több fejlesztést is megvalósítottak. Megkezdte működését az ifjúsági klub, felújították a játszóteret, a ravatalozót, valamint a helyi közösség épületének termeit és nyílászáróit. Hozzátette, hogy folytatják a játszóterek korszerűsítését, és a falu útjainak felújítása is a tervek között szerepel.
A rendezvényen Magyarkanizsa község polgármestere mellett jelen volt Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatási megbízottja, Kónya Róbert, a tartományi képviselőház tagja, valamint Bicskei Ibolya, Magyarkanizsa községi tanácsának művelődéssel és civil szervezetekkel foglalkozó tagja is.

Nyitókép: Az ünnepségre megtelt a faluház (Gergely Árpád felvétele)