2024. október 13., vasárnap
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

A horgosi játszóház mindenkié

Beruházásokkal még szebb lett

A horgosi óvoda tulajdonában lévő játszóházat bárki kibérelheti, tágas helyiségeivel és az udvari résszel tökéletesen megfelel szülinapok, zsúrok lebonyolítására, valamint horgosi események alkalmával kísérőrendezvényeknek is helyet ad. Az épületben valamikor régen óvoda volt, majd más tevékenységeknek adott helyet, ám ahogy visszakerült az eredeti tulajdonba, ismét a gyerekek szolgálatába állították. Hétfőn reggel Veselinov Ibolya, a Gyöngyszemeink igazgatója vezette körbe a magyarkanizsai küldöttséget, akik Fejsztámer Róbert polgármesterrel, helyi listavezetővel az élen megtekintették a játszóházat. Bagány Ágnes oktatással megbízott önkormányzati tanácstag és Újvári Zsombor, a VMSZ magyarkanizsai önkormányzati listájának jelöltje is elkísérte a polgármestert.
Veselinov Ibolya elmondta, hogy 2012 óta az óvodáé az épület.
– Nagyon boldogok voltunk, amikor elkaptuk az épületet, és mivel Horgosnak nem volt játszóháza, azt alakítottunk itt ki. Az ötlet létjogosultsága be is bizonyosodott, mert a gyermekek nagy örömmel használják. Azóta sok születésnapot és egyéb eseményt tartanak a játszóházban. A tartományi titkárság idén is kiírta a pályázatot, így kaptunk az alkalmon, hisz 2012 óta itt nem történt nagyobb újítás. Idén a belső festést oldottuk meg, az ablakok és a falak festése már elkészült – mondta az igazgatónő.
Fejsztámer Róbert arra mutatott rá, hogy ha a község második legnagyobb településén van egy ilyen pluszszolgáltatás, ami kedvez a gyerekeknek és a szülők életét is megkönnyíti, akkor azt támogatni kell. 
– Már tizenkét éve működik, de ilyen tartalommal, ennyire szerteágazó lehetőségekkel, mint amit most látunk, csupán néhány éve sikerült felszerelni tartományi és európai uniós pályázatokból. Az óvoda minden lehetőséget megragad, hogy az önkormányzati háttértámogatás mellé külső forrásokból is eszközöljön fejlesztéseket, amiért köszönettel tartozunk. A községünk területén az elmúlt években megújult majdnem minden óvoda, és bízom abban, hogy ezt a tendenciát folytatni tudjuk, illetve abban is, hogy Magyarkanizsán sikerül egy új bölcsődeépületet létrehozni – mondta a polgármester. 

Nyitókép: Puskás Károly felvétele