2026. január 14., szerda

Öt fogyatékos személy jutott munkához

A magyarkanizsai Együtt Veled – Értük civil szervezet sikerrel pályázott a Nemzetközi Foglalkoztatási Hivatal fogyatékos személyek munkába állítását segítő országos pályázatán, ezért július elsejétől öt fogyatékkal élő fiatalt foglalkoztatnak hat hónapon keresztül, teljes munkaidőben Magyarkanizsa községben. Az öt személy közül hármat keramikussegédként, egy főt adminisztrációs munkakörben, és egy személyt házmesteri feladatok elvégzésére alkalmaztak.

A szervezet a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központtal együttműködve valósítja meg a programot, erről számolt be a központ igazgatója, Terényi Lívia.

– A község által támogatott közmunkaprogramnak köszönhetően két új személyi asszisztenst tudunk alkalmazni, akik négy fogyatékos személy számára nyújtanak támogatást. Az egyik asszisztens az oromi helyi közösségben, a másik Magyarkanizsán tevékenykedik. Az Együtt Veled – Értük egyesület keretében működő gölöncsérműhelyben dolgozó fogyatékos személyek szakmai felügyeletére alkalmazni tudunk még egy keramikust, továbbá a közmunkaprogramnak köszönhetően intézményünkben munkába állhatott egy adminisztratív munkatárs is, aki nagy segítséget jelent az irodai feladatok elvégzésében.

Az adminisztrációs munkát végző oromi Bicskei Róbert már másodszor kap munkalehetőséget a foglalkoztatási programnak köszönhetően. Elmondása szerint megnyugtató érzés, hogy dolgozhat, mert ilyenkor érzi, hogy fontos szerepe van a társadalomban.

Bagi Ferenc, az Együtt Veled – Értük egyesület elnöke arról is beszámolt, hogy a Bárka lakóotthon elnevezésű pályázatuk támogatást nyert a munkaügyi és szociális minisztériumnál, így hamarosan négy felnőtt fogyatékos személy számára tudnak otthont biztosítani, és további egy személy 24 órás ellátást tudják majd vállalni alkalmanként. A lakóotthon Magyarkanizsán, a József Attila utca 15-ös szám alatti családi házban kap helyet, amint a felújítás befejeződik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel