2026. január 14., szerda

Hatvanéves a Kapitány-réti halgazdaság

Tegnap ünnepelte a Kapitány-réti halgazdaság hatvanéves fennállását. Az évforduló alkalmából szervezett ünnepségen a halgazdaság igazgatója, Krum Anastasov köszöntötte a jelenlevőket, aki beszédében kiemelte, hogy a cég az elmúlt évtizedek nehézségeit és a magánosítást átvészelve is sikeres tudott maradni. Az ünnepség másik felszólalója Nyilas Mihály, Magyarkanizsa polgármestere volt, aki, mint elmondta, elsősorban azért tartja fontosnak a halgazdaság meglétét, mert olyan kis falvak közelében helyezkedik el, mint Velebit, Oromhegyes és Kispiac, s ezáltal az ott élőknek biztosít munkahelyet. Elhangzott, hogy a cégnek jelenleg 35 alkalmazottja van, de remélhetőleg a beruházásoknak köszönhetően ez a szám növekedni fog. A polgármester továbbá elmondta, hogy a halgazdasághoz vezető 6 km hosszú útszakasz kiaszfaltozása szintén olyan befektetés, amely nemcsak a vállalatnak, hanem a környező településeknek is hasznos. A beszédeket követően átadták az új szivattyúállomást, mely másodpercenként 1 köbméter vizet tud pumpálni.
Az 1953-ban alapított Kapitány-rét Szerbia jelentősebb halgazdaságai közé tartozik. A mintegy 670 hektárnyi vízfelületen évente ezer tonna halat, 80%-ban pontyot tenyésztenek. A nemzetközi versenyeken is szép eredményeket elért vállalat egyik legnagyobb érdeme, hogy a halárut az Európai Unió országaiba is exportálhatják. Szerbiában a nagyobb áruházláncokba szállítják termékeiket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel