2024. május 12., vasárnap

Kispiac Magyarkanizsára költözik

A Kőrösalji Tájház teljes tartalmát a galériában állítják ki

Magyarkanizsán már javában készülnek az augusztus 20-ai Szent István-napra és Újkenyér-ünnepre, amely az egyik legtömegesebb rendezvény. Ennek szerves részét képezi a ma, augusztus 11-én 19 órakor megnyíló helytörténeti és néprajzi kiállítás, amelynek köszönhetően a kispiaci tájház teljes tartalma beköltözik Magyarkanizsára, a Dobó Tihamér Képtárba, és egészen augusztus végéig látható lesz. A pénteki megnyitóra nem mindennapi előadásokkal is készülnek. Muhi Zsuzsanna, a Dobó Tihamér Képtár vezetője elmondta, nagy öröm számukra, hogy egy ilyen színvonalas kiállításnak adhatnak helyet ismét. Ehhez hasonlóra még nemigen volt példa, hogy egy tájház szinte minden mozgatható emléktárgyát a galériába hozzák, szinte házhoz jön a történelem és a letűnt korszak hírvivői, melyek meghatározzák a jövőnket is.
– Akkor építhetjük a jövőnket, ha ismerjük a múltunkat is. Annak hibáiból és erényeiből építkezhetünk és tanulhatunk. Az, hogy a kispiaci tájház most Magyarkanizsára érkezik, külön öröm számunkra. Hisz a tizenhárom település mindegyike ugyanolyan fontos, köztük Kispiac, és az ottani Kőrösalji Tájház olyan múltbéli emlékeket, emléktárgyakat gyűjtött össze, amelyek nemcsak egy korszak emlékeit idézik, hanem külön ki is emelnek egy személyt, akinek sorsán át mutatnak tükröt a ma emberének. Minden sors, minden élethelyzet tanítást rejt magában. Ez a kiállítás, amellett, hogy gyönyörködtet, és visszarepít minket az idő szárnyán, Fehér Anna hagyatékát is elénk tárja – mondta a képtár vezetője, aki arra biztat minden érdeklődőt, hogy pénteken 19 órakor látogasson el a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárba.
A kispiaci tájház egykori tulajdonosai a Nagy család tagjai voltak 1900 és 2010 között. A Kőrösalji Tájház jelenleg Adamov Judit elképzelése alapján nőtte ki magát emléket állító és a múltra visszatekintő, autentikus épületté. Adamov Judit elmondta, hogy a magyarkanizsai önkormányzat felkérésére költöztetik be a kispiaci gyűjtést a képtárba, ami számára azért külön öröm, mert így még szélesebb közönség láthatja majd az általuk összegyűjtött tárgyakat, melyekből a korrajz is kitapintható.
– Rég dédelgetett álmom volt a tájház kialakítása, mely a ma emberének megmutatja a régmúltat. Ópusztaszeren kaptam meg az igazi ihletet és lendületet, ahol láttam, hogy igenis érdekli az embereket a múlt emberének életmódja és szokásai. Feltett szándékom volt, hogy Kispiacon is megmutassuk, hogyan éltek eleink, milyen tárgyakat használtak, melyek voltak a szokásaik, amiből egyúttal életszemléletük is kiviláglik. Édesapám jó mesélő volt, a tőle hallott történeteket lejegyeztem, és a tájház kialakítása során célom volt, hogy emléket állítsak azoknak az embereknek, akik valamilyen nyomot hagytak Kispiac életében. A polgári és a paraszti életet is szerettem volna bemutatni, csakúgy mint az 1945-től 1990-ig terjedő időszakot, ezért több szobában alakítottam ki a látnivalókat, korszakokra osztva. Elkezdtem válogatni, így alakult ki az elmúlt száz év lenyomata három helyiségben. A polgári szoba Fehér Anna-emlékszoba. Ő kanizsai leányzó volt, pártában maradt, és a róla összegyűjtött tárgyakat, az ő hagyatékát egy külön szobában őrizzük Kispiacon, ez is látható lesz Magyarkanizsán – mesélte Adamov Judit.
A kiállítás megnyitóján pénteken 19 órakor a képtár két szintje bejárható lesz. Az egyiken a szobák tárgyai, míg a másikon Fehér Anna hagyatéka várja az odalátogatókat egy nem mindennapi előadás keretein belül, amikor Ábrahám Gréta jóvoltából és Adamov Nada közreműködésével felelevenedik az 1925-ben született Fehér Anna élete is.

Nyitókép: M. Zs. felvétele