2024. május 9., csütörtök

Minden szem Oromra szegeződött

A II. Sörfesztivált és az Oromiak Hatodik Nagy Világtalálkozóját a hétvégén tartották meg

Pénteken és szombaton minden figyelem Oromra irányult, hiszen ott tartották meg a II. Sörfesztivált, valamint az Oromiak Hatodik Nagy Világtalálkozóját is, amelynek az idén is a helyi Arany János Általános Iskola adott otthont. A program pénteken 18 órakor kezdődött, a sörhöz kapcsolódó ügyességi játékokra nevezhettek be a jelenlévők. Volt sörpong, korsótartás, sörivó és kötélhúzó, valamint asszonycipelő verseny is. A tavalyi első sikeres rendezvényen felbátorodva a szervezők kibővítették a sörcsapok, illetve az italpultok számát is. A helyszínen többféle hazai sörkülönlegességet is kipróbálhattak az érdeklődők, emellett kapható volt fagylalt, kürtőskalács és többféle kézműves termék is.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele


Erdélyi Olivér, az oromi helyi közösség elnöke elmondta, hogy csaknem négyezer ember látogatott ki tavaly a sörfesztiválra, ez hatalmas siker.
– Az idén igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy még jobb legyen a II. Sörfesztivál. Növeltük a sörcsapok számát, hiszen az előző évi kevésnek bizonyult, emellett kiváló együtteseket hívtunk, amelyek a jó hangulatról gondoskodtak – mondta Erdélyi Olivér.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele


A fesztiválon fellépett az Eridanus együttes, valamint az Ex-Yu Bend is. A koncertek után DJ Maxyé és DJ Defraxé volt a terep.
A szabadkai Nagy István is kilátogatott a sörfesztiválra, és elmondta, hogy külföldön él, de jelenleg a szabadságát tölti Vajdaságban, ezért úgy döntött kilátogat az oromi fesztiválra.
– Eljöttem megnézni, milyen a fesztivál, szeretném megkóstolni az összes sört, leginkább a világos söröket kedvelem. Hallottam, hogy többféle kézműves sört is árulnak, nagyon kíváncsi vagyok, de természetesen a hazaiakat sem fogom kihagyni, hiszen az apatini a kedvencem – árulta el Nagy István.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele


Szombaton már kora délutántól számos programmal várták a család apraja-nagyját. Bár az időjárás-előrejelzés semmi jót nem mutatott, a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a beharangozott eső ellenére megtartják a rendezvényt. Elmondták, ez volt az első olyan alkalom, amikor a rossz idő beleszólt a rendezvény menetébe, ennek ellenére sokan ellátogattak a helyi Arany János Általános Iskolába.
Az Oromiak Nagy Világtalálkozójának fő célja, hogy a településről elszármazottakat hazacsábítsa és teret biztosítson a nagy újratalálkozásoknak, a régi emlékek felelevenítésének. A kezdeményezés sikeres, hiszen az általunk megkérdezettek elmondták, hogy szívesen hazalátogatnak, de nemcsak a rendezvény alkalmával, hanem amikor csak tehetik, hiszen a szívük mindig visszahúzza őket szeretett szülőfalujukba.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Főzőversennyel kezdődött a szombati rendezvény, amelyen 11 csapat mérte össze kulináris képességét, és készített finomabbnál finomabb étkeket. A menüt szabadon választhatták, de sokan a népszerű marha- és birkapörköltnél maradtak, volt azonban olyan is, aki vállalta a grillezést, és csirkés finomságokkal nevezett be a versenyre.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

A gyermekprogramok kezdetére azonban beborult az ég, majd heves esőzésbe kezdődött, így egy gyors újratervezést követően az iskola tornatermében folytatódott az esemény. A legkisebbeket először Veliki Karlo bűvész kápráztatta el különféle mutatványokkal, őt követően pedig a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományápoló Egyesület bemutatója következett, a jelenlevők megismerhették az akkori századok tánckultúrájának egy szeletét. Őket követte a kicsik (és talán a nagyok) egyik kedvenc triója, az Alma Együttes, amelyik a tőlük megszokott vidám, vicces és jó hangulatú koncerttel készült. A repertoárból nem hagyták ki a Bogyó és Babóca mese főcímdalát sem.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele


Az esti mulatságot az eső sem tudta tönkretenni. Sokan kíváncsiak voltak a fellépőkre, ugyanis két magyarországi híresség jött el: először Zalatnay Sarolta énekelte el feledhetetlen slágereit, majd Dévényi Tibor pörgette a legjobb retróslágereket. Az est további részében DJ Maxy gondoskodott a jó hangulatról.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele