2024. május 8., szerda
ADORJÁN

Minden, ami népmese

A héten apróságokkal telt meg a régi focipálya Adorjánon, ugyanis kedden kezdődött a népmesetábor, amelyet az idén is a helyi Szőke Tisza Művelődési Egyesület és az Adorjáni Ifjúsági Szervezet közösen szervezett meg.
A táborban nagy hangsúlyt fektetnek a régi szokások, játékok, mesterségek megismerésére – mondta Bicskei Ibolya, a Szőke Tisza Művelődési Egyesület elnökségi tagja, valamint hozzátette, hogy a népmesék is kiemelt szerepet kapnak a tábor ideje alatt.
– Minden napot népmesével indítunk, amelyet aztán megbeszélünk, valamint több játék is kapcsolódik az adott népmeséhez. A keddi napon parasztjátékokkal készültünk, ahol különféle régi játékokat elevenítettünk fel a kicsiknek, mint a csizmadobás, zsákban ugrálás vagy a mag válogatása. Szerdán vette kezdetét igazán a népmesetábor, kézműves-tevékenységek és íjászat is várta a kicsiket. Csütörtökön ismét ügyességi játékok, kézműveskedés, fafaragás töltötte ki a napjukat. Pénteken Ózsvár Péternek köszönhetően korongozni tanulnak, valamint kincskeresést is szervezünk a számukra. Szombaton a családok kerülnek a középpontba, családi vetélkedőt szervezünk. A tábor legfőbb célja, hogy közelebb hozzuk a gyerekekhez a régi időket, megismertessük őket hagyományainkkal, múltunkkal, mindezt úgy, hogy közben jól érezzék magukat.
A délutánonként megszervezett tábor díjmentes minden fiatal számára.

Nyitókép: Minden napot mesével indítanak