A munkanélküliek számának csökkenéséről számolt be Magyarkanizsa Község Közigazgatási Hivatalának gazdasági főosztálya. A hivatalos sajtóközlemény szerint az elmúlt három hónapban jelentősen csökkent a hivatalosan bejelentett munkanélküliek száma. Május elején 2519 személyt jegyeztek be, a júliusi adatok szerint azonban ez a szám 2328-ra csökkent. Ez azt jelenti, hogy az említett időszakban 8%-kal csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat listáján vezetett munkanélküli személyek száma.
A csökkenés a sajtóközlemény szerint nagymértékben a köztársasági, tartományi és helyi szintű foglalkoztatási programoknak köszönhető, amelyek határozott és határozatlan időre biztosítanak munkahelyet azoknak a személyeknek, akik szerepelnek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában. Ezeknek a programoknak köszönhetően idén összesen 68 személy jutott munkalehetőséghez Magyarkanizsa községben. Közülük azonban mindössze 10 személlyel kötöttek tartós munkahelyi szerződést, 58 személy a közmunkaprogramban, illetve szakmai gyakorlaton vesz részt. Az egyik ilyen programról már korábban beszámoltunk, amikor Magyarkanizsa község a 2013. évi foglalkoztatási cselekvési tervében megfogalmazott irányelvekkel összhangban a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárság támogatásával 33 fiatal személy számára tette lehetővé, hogy a közmunkaprogram keretein belül, illetve szakmai gyakorlat formájában, ha határozott időre is, de munkához jusson.
Az ott megkérdezett fiatalok egy része arról számolt be, hogy nem a szakmai képesítésüknek megfelelő munkát fognak végezni. A fiatal, tapasztalattal nem rendelkező személyek számára hasznos, hogy a szakmai gyakorlat elvégzését az állam támogatja, ám ha képesítésüknek nem megfelelő munkát végeznek, akkor továbbra sem lesz szakmai gyakorlatuk azon a téren, amelyen diplomát szereztek. Mindez pedig csak ideiglenes megoldás a munkanélküliség problémáját illetően. Ennél nagyobb sikerként könyvelhető el, hogy a növekvő tendenciát mutató adatok mértékéhez azok a helyi cégek járultak hozzá, amelyek az elmúlt időszakban 120 személynek biztosítottak munkalehetőséget a gazdasági szférában.


