2024. június 14., péntek

„Akinek nagymotorja van, azt tankolja, én meg lovakra költök”

Egy magyarkanizsai fiatalember a lovak bűvöletében

Monostori Zoltán talpraesett magyarkanizsai fiatalemberként nemes egyszerűséggel azt mondja, hogy van, akinek nagymotorja van, ő meg lovakra költ. A másodéves középiskolás a helybeli Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tanulójaként olyan szakmát választott, ami közel áll hozzá, és ezt családi vonalon örökölte. Nagyapjának, édesapjának és nagybátyjának is köszönheti, hogy belenevelték az állatok szeretetét. Különösen a lovakat szereti, és ahogy múlik az idő, a szeretet komolyabb formát is ölt, hiszen mára már nemcsak az etetésben és lovaglásban merül ki, hanem úgy döntött, hogy másokkal is megszeretteti a lovakkal való foglalkozást.

– Úgy emlékszem, mindig volt lovunk. Ahogy mondani szokás, az egész család „lovas eszű”. Pár év kihagyás volt csupán, amikor édesapám eladta a lovakat, de nem tartott sokáig ez az állapot, mert a nagybátyámmal vettünk közösen egyet. Malibu a neve, és máig megvan, sőt most már mások is megszerethetik. Lett egy kiscsikója is, amit meghagytunk, így szaporodott a kis állományunk – mesélte Zoli. – Párosan dolgozok velük – mondta a fiatalember, aki hangsúlyozta, hogy a mai világban már nagyon kevesen, talán elvétve dolgoznak a földeken lovakkal, mint egykor, és az ő állatai sem arra valók. – Lovagoltatást, fiákeroztatást és sétakocsikázást vállalok. Ezek a lovak nem olyan fajták, amikkel a földeken lehet dolgozni. Ahhoz nyugodt igavonó kell. Ezek menős lovak, pörögnek, nem olyan vérmérsékletűek, hogy dolgoztatni lehessen velük. Lipicai és lipicai félvér fajtájúak – tudtuk meg Zoltántól, aki tavaly nyáron kezdte el a lovagoltatást, hogy másokkal is megszerettesse az állatokat. – Elég sok érdeklődő volt. A szép idő beköszöntével, leginkább nyáron keresnek meg azok, akik lovagolni szeretnének. Októberben vettem egy fiáker-hintót, és ezzel is bővítettem a szolgáltatásomat – újságolta a fiatal lovas, aki elmesélte, hogy is néz ki ez a régi idők hangulatát idéző fiáker, mai köntösben. – Egy régi típusú hintó ez, amibe két vagy négy lovat lehet befogni. Ez szerszámfüggő dolog. Egymás mellé vannak fogva a lovak a fekete fiáker-hintóban – mondta szerényen Zoltán, akitől azonban megtudtuk, hogy mélyen a zsebbe kellett nyúlni, és kell is minden alkalommal ehhez a hobbihoz, sporthoz, de az a szerencse, hogy még van hol megvenni a kellékeket. – A szerszámokat Martonosról szoktam beszerezni, az eladó pedig Magyarországról hozza – mondta a fiatalember, és számomra ebből az derült ki, hogy fontos a küllem is, hogy szépen fel legyen szerszámozva a kocsi, és az sem mindegy, hogy néz ki a ló, sőt a hajtónak is adnia kell magára. Ő a magyaros megjelenést preferálja. – A magyarkanizsai vásártéren lovagoltatok. Aki tapasztaltabb, az idősebb lovat kapja, a kezdő a Csillagra pattanhat fel. Nyolcéves kortól vállalok lovagoltatást. Tudok nyugodtabb, öregebb lovat is hozni. Teszünk néhány kört a vásártéren, akár fél vagy egy órán keresztül is, de akinek nagyobb a tapasztalata, annál akár a tereplovaglás is szóba jöhet a Szúnyogfalu felé – mesélte a lovagoltatásról, míg a fiákerezésről a következőket tudtuk meg tőle: – A rendezvényeken, ahová meghívnak, megjelenek, megmondják, hogy mettől meddig igénylik a szolgáltatást. A kanizsai vásárban mindig ott vagyok, ott is lehet tenni pár kört, illetve most február 18-án megyünk Tóthfaluba a farsangi felvonulásra, ahol a télűzésbe mi is bekapcsolódunk a lovakkal együtt – már elképzelni is nagyon szép, hát még látni, ahogy felvonulnak a díszbe öltözött lovak és lovasok! – Az igazi szezon tavasszal kezdődik, akár elsőáldozásra, esküvőre is érdeklődnek, hogy fiákeren, szépen megjelenve, csengőkkel, magyaros díszítéssel megadjuk a módját a megjelenésnek, ami ünnepélyesebbé, szebbé teszi az alkalmat. Télen hétvégente gyakorolok, tavasszal pedig heti három-négy edzést tartok, nyáron meg mindennap, kivéve a vasárnapot – mondta Zoli, akivel ha már szóba hoztuk az edzést, elkerülhetetlen volt, hogy a versenyzésre is rákérdezzek. – A lovaim alkalmasak lennének rá, csak én vagyok oda nagy. Egy zsoké 50 kiló lehet és 150 centi magasra „nőhet”, én ebbe a kategóriába a magam 190 centijével már nem férek bele. Az viszont még belefér, hogy részt vegyek fogathajtásban, viszont ott is sok feltételnek kell megfelelni. A környékbeli lovastalálkozók, összejövetelek, események viszont kihagyhatatlanok számomra. Szeretnék az elkövetkezendő öt évben összeállítani egy négyes fogatot, ami kicsit nehéz lesz, de össze fog jönni – mondta Zoli, akit a család is támogat ebben a törekvésében. – Szeretnék az idén minél több lovastalálkozóra eljutni a környékben. Tavaly például lóháton mentem el Csantavérre a találkozóra, és már maga az út is hatalmas élmény volt! Az a célom, hogy minél több szerszámom és minél szebb fogatom legyen!

Nyitókép: Puskás Károly felvétele