2026. július 5., vasárnap

Magyarkanizsa

Az Aracs ötvenhatról

Csütörtök este a magyarkanizsai Art kávézóban mutatták be az Aracs folyóirat 1956-tal foglalkozó tematikus blokkját. A József Attila Könyvtár szervezésében tartott beszélgetéssel és rövid filmrészletvetítéssel zajlott bemutatót nagy érdeklődés övezte.
Fotó: Horváth Zsolt

Monográfia a bronzkori leletekről

Fotó: Horváth Zsolt A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Archeológiai Intézete a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel és a zentai Városi Múzeummal együttműködve monográfiában szándékozza bemu...

Gyerekíró mesélt gyerekeknek

Rendhagyó író-olvasó találkozó volt kedden az oromi Arany János Általános Iskolában, ahol Szemerédi Fanny csókai diáklány Nem hiszem el című, tavaly kiadott könyvét maga a szerző mutatta be egy kis felnőttirányítással a vele megközelítőleg egykorú társainak. Ezzel az eseménnyel is folytatódik az a jónak bizonyuló törekvés, amellyel azt szeretnék megmutatni, hogy kistelepülésen is lehet értéket közvetíteni.

Még egy hónap a pályázat átadására

A Szülőföldön magyarul támogatás űrlapjait évek óta kitöltik a magyarkanizsai VMSZ-irodában, ahol most is sokan igénybe veszik a segítséget. Szűk egy hónap áll még rendelkezésre, hogy a szülők részt vegyenek a magyar állam által kiírt pályázaton a gyerekeik beiskolázásának megkönnyítésére.
Minden alkalommal meg is lehet kóstolni, amiről az előadáson szó van (Puskás Károly felvétele)

Lehet-e egészségesen táplálkozni?

Minden alkalommal meg is lehet kóstolni, amiről az előadáson szó van (Puskás Károly felvétele) Az Eleki Életmódközpont ötödik előadását tartotta Magyarkanizsán. Az egyre látogatottabb és népszerűbb...

Pályázatokkal a fejlesztésért

Január 31-én zárultak a Magyarország–Szerbia határon átnyúló programok, amelyekben Magyarkanizsa község igyekezett aktívan részt venni. Több ágazatban pályáztak a kultúrától a hagyományőrzésen át a vízgazdálkodásig, a szociális munkahelyteremtésig, de az idegenforgalom fejlesztése is szerepelt a palettán.