A rajzpályázat díjazottjai (Puskás Károly felvétele) Az idén minden rendezvény tekintetében megmutatkozott a szerénység, a kisebb létszám, a kevesebb program.
Magyarkanizsa
A gyermekhét idején más községekhez hasonlóan általában Magyarkanizsán is számos izgalmas program várja a legkisebbeket, akik kedvükre válogathatnak a számukra szervezett különlegesebbnél különlegesebb foglalkozások közül. Idén a megszokottnál valamivel csendesebben, kisebb csoportosulásokban zajlottak ezek az események, a község vezetői azonban ezúttal sem feledkeztek meg a legkisebbekről, hiszen az óvodások ilyenkor minden évben ajándékot kapnak, amit azután egész évben használhatnak, sőt nemcsak ők, hanem a következő generációk tagjai is.
Újszerű kezdeményezés indult Magyarkanizsán, ahol nemrég adomány- és helyitermék-bolt nyílt. Ismét élettel telt meg a könyvtár szomszédságában lévő, egy ideje már üresen álló helyiség.
Milan Borenović, Fejsztámer Róbert és Gyólay Karolina az új berendezéssel (Puskás Károly felvétele) A kőolajlelőhelyekben és kőolajban gazdag község, Magyarkanizsa a NIS-szel való együttműködésnek...
Ezúttal 1,8 kilométert újítanak fel, ami 42 millió dináros beruházást jelent (Puskás Károly felvétele) Október 6-ától november 20-áig lesz lezárva a Völgyes szélétől Tóthfalu bejáratáig terjedő úts...
Az önkormányzat képviseletében Fejsztámer Róbert és Nebojša Rakić koszorúzott (Puskás Károly felvétele) A Nagytemetőben kondult meg a harang, és hangzott fel a Cifraszűr vegyes kórus előadásában a...

