2026. január 14., szerda

Magyarkanizsa

Ősztől komposztálást tanítanak az iskolákban és az óvodákban

A környezettudatos életmód népszerűsítésére ősztől Magyarkanizsa összes óvodájában és iskolájában tanítani fogják a szerves hulladék újrafelhasználásának módját, a komposztálást. Az akció célja, hogy a gyermekek már egészen kis koruktól kezdve lássák, tanulják és gyakorolják a komposztálást, így biztosítva az eljövendő generációk környezettudatos gondolkodását.

Nyílt napot tartottak a Fishmánia halastónál

Középkori harcbemutatót, íjász- és egyéni úszós horgászversenyt kísérhettek végig mindazok, akik szombaton ellátogattak a Martonos melletti Fishmánia halastóhoz, ahol összesen 23-an próbáltak szerencsét, hogy horgásztudásukkal minél több halat fogjanak ki Tandari család birtokában lévő halastavakból.A legeredményesebb horgászok a magyarkanizsai Együtt Veled – Értük Egyesület fogyatékkal élő védencei által készített emléktárgyakat kapták jutalmul.

Kevesebb a munkanélküli

A munkanélküliek számának csökkenéséről számolt be Magyarkanizsa Község Közigazgatási Hivatalának gazdasági főosztálya. A hivatalos sajtóközlemény szerint az elmúlt három hónapban jelentősen csökkent a hivatalosan bejelentett munkanélküliek száma.

A könyvtárnak szánt helyiséget nem adják bérbe

A horgosi művelődési ház újjáépítési ügye évek óta húzódik, néhány hónappal ezelőtt azonban újabb fejlemények borzolták a kedélyeket. Kiszivárgott az információ egy lehetséges beruházóról, aki az új helyiségben igényt tartana a könyvtár helyiségére.