2024. május 9., csütörtök

Az emlékezet felfrissítésére szükség van

A kishegyesi Anna-napok keretében bemutatták Szőke Anna új könyvét

Szerdán este a kishegyesi általános iskolában mutatták be dr. Szőke Anna néprajzkutató új könyvét, amely Az emlékezet felfrissítésére szükség van címet viseli. A kiadványt mgr. Pastyik László történész ismertette a közönséggel. A bemutató végén Vörös Julianna nyugalmazott könyvtáros megnyitotta az Életképek című fotókiállítást, amelyet Szőke Anna fényképgyűjteményéből állítottak össze. Az esemény végén Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere köszöntötte Szőke Annát.

Az új könyv élettörténeteket foglal magában, amelyeket 2000-ben kezdett gyűjteni – mondta el a médiának Szőke Anna.

– Olyan emberektől kezdtem gyűjteni, akik inkább szegény sorsból származtak, vagy valami külön megpróbáltatáson estek át. Az egyik adatközlőm például a donyecki bányákban töltött el hét évet. Az élettörténetek bemutatják a Trianon előtti időket, például a szlovákok letelepedését. Ezt követi a Trianon utáni időszak, a 1930-as évekig, majd az az időszak, amikor bejöttek a magyarok. Szomorú dolog derül ki egy történetből, hogy nem igazán tisztelték a bácskai magyarokat. Az utolsó, zárófejezet a szocializmus. Erről az időszakról két adatközlő is beszélt, mindketten befutott személyek lettek. Minden történethez odaírtam, hogy mire döbbentett rá, hogy miről szól valójában. Az egyik a belenevelődésről, a másik arról, hogy a történelem ismétli önmagát, az asszony csak cselédnek volt tekinthető stb. – mondta el Szőke, majd arról is szólt, hogy a kötet megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia támogatta.

Nem véletlen, hogy a könyvbemutatóra épp az Anna-napok keretén belül került sor – árulta el Szőke.

– Az Anna-napok rendezvénysorozatot én kezdeményeztem, az én ötletem volt 1994-ben. A művelődési egyesület elnökeként érlelődött bennem az a gondolat, hogy a kishegyesi búcsú valamilyen tartalmat kapjon az ünnepi szentmise és a bazár mellé. Nagy művelődési egyesületünk volt akkor, sok fiatallal, és olyan programot állítottunk össze, amely egy héten át tartott, és minden korosztály megtalálta a magának megfelelőt. Volt színjátszás, divatbemutató, képzőművészeti kiállítások, és az akkori vállalatok nagyon segítettek bennünket – mondta Szőke, majd hozzáfűzte, hogy a későbbiek során a Dombos Fest árnyékába került az Anna-napi rendezvénysorozat, de az utóbbi időben ismét önállósult, és ismét nagyon szép rendezvénysorozattá nőtte ki magát – fogalmazott.