A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezetének szervezésében szerdán délután a falu főterén megtartották a községi elsősegélyverseny döntőjét. A községi csapatok mellett érkeztek más településekről is résztvevők, de ők nem versenyszerűen szerepeltek. Fontányi Andor, a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezetének titkára elmondta, hogy komoly felkészülés áll a megmérettetés mögött.
– A községi elsősegélyversenyre, mondhatni, fél éve készül a Vöröskereszt községi szervezete. Ennyi ideje dolgozunk a községbeli diákok felkészítésén, hogy fejlesszék az elsősegélynyújtási készségeiket, és egyre sikeresebben gyakorolják a különböző helyzetekre a reagálást. A megmérettetésen 18 községbeli versenyző három csapatban vett részt. Emellett három további községből, Adáról, Magyarkanizsáról és Szabadkáról is érkezett segítség és vendégcsapat. Ez azt jelenti, hogy összesen öt csapat versenyzett, de csak a Kishegyes községből érkezőket rangsorolták. A vendégcsapatok pusztán gyakorolták az elsősegélynyújtást – mondta a titkár, majd arról is szólt, hogy a megmérettetésen öt munkapont szerepelt.
– Az egyik ponton újraélesztési feladat várta a résztvevőket, két helyszínen több sérülttel járó balesetet szimuláltak. Egy állomáson tesztet írtak, amely az elméleti tudást mérte fel, az ötödiken pedig toleranciával kapcsolatos foglalkozásokat tartottak a gyerekek számára. A község legjobb csapata a jövő hétvégén részt vehet a tartományi elsősegélynyújtó versenyen, amelyet Palicson rendeznek meg – tudtuk meg Fontányi Andortól, aki azt is elárulta, hogy Kishegyes első csapata jutott tovább.
A Vöröskereszt községi elsősegélynyújtó versenye egy periódus lezárását jelentette, de az elsősegélyképzések folytatódni fognak, mondta el a titkár.
– Kisebb szünet után folytatjuk a munkát, a nyári szünet ideje alatt is foglalkozunk a gyerekekkel. Ősz elején elkezdjük népszerűsíteni az elsősegélynyújtást a község általános iskoláiban, az évszak közepétől pedig aktívan megkezdődik az elsősegély-oktatás. Hetente rendezünk majd tanfolyamokat – hangoztatta a titkár. A Vöröskereszt az elmúlt évek nyári időszakában több rendezvényen is tartott elsősegélynyújtó bemutatókat. Ennek kapcsán Fontányi Andor elmondta, hogy az idén is nyitottak minden meghívásra. Ha felkérik őket, és lehetőségük van rá, akkor szívesen részt vesznek rendezvényeken elsősegélynyújtó bemutatóval vagy egyéb programmal.
A Vöröskereszt községi elsősegélynyújtó versenyét állandó partnereik, a Vajdasági Élelmiszerbank és a szabadkai Don-Don pékség támogatta.
Baleset szimuláció / Fotó: Lakatos János
Nyitókép: Lakatos János



