Vajdasági részről Kishegyes és Topolya község részvételével valósul meg az NBS 4 Cities Magyarország–Szerbia határon átívelő IPA-projektum. Ennek keretében tegnap megtartották Kishegyesen, a Nők Kishegyesi Fórumának székházában a Greentathlon elnevezésű tudásfelmérő második elődöntőjét. A helyi általános iskolák diákjai ötfős csapatokban küzdöttek meg egymással, s a legjobb csapat továbbjut a topolyai döntőre.
Balassa Vázsonyi Emese, a projektum gyermekprogramjainak szervezője elmondta lapuknak, hogy a Greentathlon két részből állt.
– Egy elődöntőt már tartottunk Topolya községben, és három rendezvény alatt összesen 100 gyermeket mozgatunk meg Kishegyesen és Topolyán. A döntőre magyarországi fiatalok is jönnek. A program két részből áll, az egyikben az Arcus Környezetvédő Egyesület vezetése alatt vetélkednek a résztvevők, amire Közép-Bácska természeti értékeiből készültek fel. Amíg a gyerekek egy része a tudásfelmérőn vesz részt, addig a többiek játszanak. Olyan játékokkal és gyakorlatokkal készültünk, amelyek a környezettudatos életmódra nevelik őket és felhívják a figyelmet a klímaváltozásra. Mozgásos, játékos formában ismerkednek meg az eldobható termékek hulladékmentes alternatíváival. Próbáltunk odafigyelni, hogy olyan megoldásokat mutassunk, amiket beilleszthetnek a saját életükbe – közölte Balassa Vázsonyi Emese, majd hozzáfűzte, hogy a vetélkedő mellett külön foglalkozást tartottak a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület felhasználói számára. Velük is játékos foglalkozások keretében ismertették meg a környezetvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat.
Foglalkozás az Izida felhasználóival / Fotó: Lakatos János
A vetélkedőn felsős diákok vettek részt az Arcus környezetvédőinek felügyelete alatt. Sihelnik József, az egyesület titkára elmondta, hogy a tudásfelmérő is két részből állt.
– Közép-Bácska természeti értékei volt a fő téma, hogy a gyerekek megismerjék környezetünk élővilágát. A felkészülés alapját a Kishegyes és Topolya községek területén található természeti értékek adták. Szó esett az élőhelyekről, azok fontosságáról, a térségben élő fajokról, valamint néhány karakterisztikus fajt külön is kiemeltünk. Két részből állt a vetélkedő, a teszt során 10 kérdésre kellett válaszolniuk. Utána húztak egy témakört, és némi gondolkodás után arról beszéltek – mondta Sihelnik József.
A NBS 4 Cities Magyarország–Szerbia projektum keretében Kishegyes község területén energiahatékonysági beruházás is megvalósul. Erről Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere számolt be lapunknak.
– A projektum keretében a község területén lévő általános iskolák tetejére napelemeket szerelünk fel. A község három általános iskolájából kettőre már felkerültek a napelemek, és Kishegyesen az új mérőórát is felszerelték. Bácsfeketehegyen a mérőóra cseréje előtt állunk, az EPS-el már leszerződtünk. A későbbiekben a szeghegyi általános iskolára is felkerülnek a napelemek. A projektum részét képezte a Nők Kishegyesi Fórumának kertjében egy közösségi kert kialakítása, üvegházzal, bogárhotellel, zöldfelülettel, ami különböző interaktív programok megszervezésére alkalmas – nyilatkozta az alpolgármester, majd hozzáfűzte, hogy a projektum keretében napelemekkel működő sebességmérőket is kihelyeznek. Így a projektum nemcsak a környezettudatosságot szolgálja, hanem a közlekedésbiztonságot is. Településenként 2-2 sebességmérőt fognak kihelyezni, s erre vonatkozóan nemsokára megjelentetik a közbeszerzést. Sándor István reméli, hogy az őszi iskolakezdésre a sebességmérők a helyükön lesznek.
Környezetismereti tudásfelmérő Közép-Bácska természeti értékeiből / Fotó: Lakatos János
Nyitókép: Lakatos János



