A református egyház egyik legfontosabb eseményét, a konfirmálást Bácsfeketehegyen a vasárnapi istentiszteleten tartották meg. Az idén is sok konfirmálóval büszkélkedhet a helyi református közösség –mondta Orosz Attila bácsfeketehegyi református lelkész.
– A konfirmáció a református gyülekezet legnagyobb hitéleti alkalma. Az év kiemelt eseményének is tekinthető, hiszen az utóbbi időben erre a szintre nőtte ki magát. Ezt az idei konfirmáció is bizonyítja, hiszen 26 fiatal tett konfirmációi fogadalmat, s nyert hitében megerősítést, közülük 14 lány és 12 fiú. Két lány kishegyesi, és bácsfeketehegyi gyökereik vannak, így ők is erősítették a csapatot. Hatéves hitoktatás előzte meg ezt a konfirmációs megerősítést: öt évig általános hitoktatás zajlott, az utolsó esztendőben pedig a konfirmációra felkészítő foglalkozások folytak, amelyek kizárólag erre az eseményre fókuszáltak. Azt szoktuk mondani, hogy nem a mennyiséget, hanem a minőséget kell nézni, de mindenképpen kiemelném, hogy egy kettős kisebbségi egyház esetében, mint amilyen a református egyházunk a Vajdaságban, ez nagy létszámnak mondható. Főként a mai világban, amikor ez a szám a többi reformátusságban élők esetében is meghaladja az átlagot – mondta a lelkész, majd arról is szólt, hogy három része van a konfirmációnak. Az egyik a vizsgatételszerű kikérdezés, amikor a református egyház hitvallásából, a heidelbergi kátéból kapnak kérdéseket a konfirmálók. A második eleme a fogadalomtétel, ami vasárnap zajlott. A harmadik rész az első úrvacsora vétele, amely a pünkösdi istentiszteleten lesz – foglalta össze Orosz Attila.
Nyitókép: Molnár Anikó



