Az IDENTIS egy határon átnyúló idegenforgalmi hálózat Vajdaság és Csongrád-Csanád megye között. A projektum keretében a szervezők új, innovatív módon alapozzák meg a térség turizmusának fejlesztését a jövőben. Többek között tematikus szemináriumokat és workshopokat rendeznek. Elkészült egy közös turizmusfejlesztési stratégia is, melyben tematikus útvonalakat határoztak meg. Jelenleg az egyik ilyen útvonalat járják a vajdasági újságírók, illetve az illetékes szervezetek képviselői. Kedden ellátogattak a kispiaci Etnoházba, amely régebben gazdasági épület volt.

(Ádám Jennifer felvétele)
– A parasztházat 1929-ben vásároltuk meg, ekkor újították fel. Az épületben egy tisztaszobát is kialakítottunk. A bútorok az 1900-as évekből származnak.
Ezenkívül van egy étkező 1930-as évekbeli bútorokkal, az egyik szobát pedig az 1945 és 1990 közötti időszak szellemében rendeztük be – mondta Adamov Jutka tulajdonos.
A vendégek ezután Magyarkanizsát járták körbe. Először a gyógyfürdőbe látogattak el, majd megtekintették a városházát.
Snežana Adžić, a Magyarkanizsai Gyógyfürdő igazgatónője ismertette a fürdő munkáját.
– A gyógyfürdő a korábbi artézi kutak helyére épült, 87 méter tengerszint feletti magasságban, egy zöld parkban. Vizét, mely számos gyógyhatással rendelkezik, három forrásból nyerik ki. A gyógyvizek közül kettő forró, lúgos vizet, a harmadik pedig nátrium-hidrokarbonát-szulfitos vizet ad. Speciális összetételének köszönhetően a gyógyvizet az iszapkezelésekhez is felhasználják. A terápiákat az orvos kötelező konzultációjával és felügyeletével végzik – hangsúlyozta az igazgatónő.
Kiemelte, az edzőterem, a szolárium, a szauna, a fedett ásványvizes medencék, a futball- és teniszpályák hozzájárulnak a vendégek teljes kikapcsolódásához.
A fürdő konferenciák és egyéb tudományos, szakmai találkozók szervezésére is alkalmas.
Kanizsát elhagyva a résztvevők körbesétálták az oromhegyesi Randovics Lejla több mint egyhektáros díszkertjét. A nap végén pedig megtekintették a zentai városházát. A projektum videóját EZEN a linken tekinthetik meg.

Nyitókép: (Ádám Jennifer felvétele)