Hétfőn kezdődött és szombaton este fél nyolckor gálaműsorral ér véget Péterrévén a Tücsöktábor. A Dr. Kiss Imre Művelődési Kör hagyományápoló csoportja által tizedik alkalommal szervezett eseményen az idén csaknem 70 gyermek vesz részt.
Fehér Rózsa felvétele
Csasznyi Magdolnának, a művelődési kör hagyományápoló csoport vezetőjének az elmondása szerint a családi ház udvarán tamburáznak és kézműveskednek a gyerekek, a színházteremben pedig Szabó Anett vezetésével népi játékokat játszanak, Szabó Annamáriával népdalokat gyakorolnak, néptáncra pedig Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs tanítja őket. A tamburát ezúttal is a péterrévei ifj. Csasznyi Imre, a budapesti Góbé zenekar vezetője oktatja, de évről évre vele tart több zenésztársa is Budapestről. Munkájukat itthoni zenetanárok és a Pendergő zenekar tagjai is segítik.
A Csasznyi család a Tücsöktábor létrehozásával a tamburamuzsika népszerűsítését tűzte ki célul, és a fiatal zeneoktatók lelkesedésének köszönhetően az elmúlt években sok vajdasági gyerek szerette meg ezt a hangszert – az első táborlakók közül némelyek ma már oktatnak is Péterrévén.
Az idei tábort a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Szekeres László Alapítvány, az óbecsei önkormányzat és a péterrévei helyi közösség támogatta.



