2024. május 9., csütörtök
GUNARAS

Multifunkcionális sportpálya épül Gunarason

Hamarosan gazdát vált a vízhálózat a településen


A járványhelyzet visszafogta többek között a helyi közösségek munkáját is, ennek ellenére Csorba Ottó, a gunarasi helyi közösség tanácsának elnöke arról adott számot, hogy az elmúlt időszakban egy nagyon fontos projektumot tudtak véghez vinni a faluban. Emellett bizakodva néznek az előttünk álló időszak elé is.

Csorba Ottó

Csorba Ottó

– Az önkormányzat és a helyi közösség összefogva kibővítette a közösségi termet, megduplázva ezzel a befogadóképességét. Erről már többször is beszéltünk, de ez akkora öröm számunkra, hogy többször is említeni kell. Gunaras egy kis falu, egy kis közösség, épp ezért ez nagyon nagy dolog a számára. Az elmúlt három-négy hónapban a helyi közösség a tervek kidolgozására összpontosított, és nem igazán mertünk semminek nekifogni, mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Covid-járvány rányomja a bélyegét a közösségi életre. Nem tudtunk találkozókat, bálokat szervezni, de úgy tűnik, ez lassan megoldódik. Ha a járványhelyzet nem fog ismét romlani, akkor egy szép évet tudunk összehozni. Amennyiben lehetőség lesz rá, akkor falunapot fogunk szervezni, civil szervezeteink startra készen állnak a rendezvényeikkel. Mivel a gazdakörnek elmaradt a téli előadás-sorozata, ezért ezt megpróbálják sűrített formában pótolni. A gyerekek számára előirányzott programokat a civil szervezetek későbbi időpontokban meg fogják tartani, és most ezeknek a dolgoknak a logisztikáján dolgozunk – számolt be a tanácselnök, majd arról is szólt, hogy a helyi közösség az idén is meg szeretne valósítani egy komolyabb projektumot.

– Az általános iskola mögötti területen egy multifunkcionális pályát fogunk kiépíteni. Azt gondolom, hogy ez is egy olyan lépés, ami a kis közösségünk számára nagy eredmény lesz. Ezt a pályát használni tudja majd az iskola, a civil szervezetek és a helyi közösség is különféle rendezvények számára. Ennek a projektumnak a tervezése befejeződött, most van folyamatban a szükséges engedélyek beszerzése. Amint ezek meglesznek, akkor sor kerül a közbeszerzés kiírására is. Reményeink szerint az elkövetkező három hétben ez meglesz, és szeptember elsejére, amikor az iskola indul, addigra a pálya is elkészül – mondta Csorba.
A gunarasi helyi közösség tehát az idén is meg fog valósítani egy komolyabb beruházást, emellett pedig még egy komoly újdonság fog bekövetkezni ebben az évben – tudtuk meg a tanácselnöktől.

Gunaras központja

Gunaras központja

– A gunarasi helyi közösség nagy változás előtt áll, ugyanis a vízhálózatát átveszi a Komgrad Közvállalat. Jelenleg folyamatban vannak az erre vonatkozó tárgyalások, és erre irányul most a figyelmünk. A Komgrad és a topolyai önkormányzat részéről nagyon korrekt a hozzáállás, és arra törekszünk, hogy a lakosság ne érezzen meg semmit az átmenetből. A helyi közösség arra törekszik, hogy a vízhálózat infrastruktúráját kifogástalan állapotban adja át. A klórozókat kijavítottuk a kutakon, és egy időközben tönkrement kutat is megjavítottunk. A tervek szerint a Komgrad június derekán veszi át a vízszolgáltatást a gunarasi helyi közösség területén. Azt gondolom, hogy ez nem hoz nagyobb leterhelést a lakosság számára. Más munkát fog megkövetelni a helyi közösség munkásaitól, és más módon fog a Komgrad is dolgozni ezen a területen. Arra fogunk törekedni, hogy anyagilag ez ne legyen senki számára se megterhelő – fogalmazott Csorba.