2026. május 24., vasárnap

Versből épített világ

Az idén is aranyoklevéllel tért haza Szécsányból Bakos Dorina

Szécsány adott otthont az idén is a Népem költője elnevezésű, 56. Vajdasági Szavalóverseny döntőjének. Szabadkáról a versenyre tizenegy versmondó érkezett, közülük négyen aranyoklevélben részesültek. Köztük van a szenttamási Bakos Dorina is, a Vegyészeti-Technológiai Iskola III/8-as osztályának tanulója, akinek mentora Varga Mercedes tanárnő. Bár nem jutott tovább a köztársasági szavalóversenyre – amelyet május közepén Valjevón rendeznek meg –, Dorina így is nagy sikert ért el, hiszen erős mezőnyben, 41 versenyző közül érdemelte ki az aranyoklevelet. A tehetséges szenttamási diáklány már kisgyermekkora óta foglalkozik versmondással, ezúttal pedig kedvenc költője, Kosztolányi Dezső versei mellett döntött.

Kérésünkre elmondta, hogy a Vegyészeti-Technológiai Iskola dráma és szavaló szakcsoportjának tagjaként gyakran szerepel különböző műsorokban, a verseket pedig gyermekkora óta szereti és tanulja.

– A szavalás és a művészetek iránti szeretetem egészen ötéves koromig nyúlik vissza, de már azelőtt is közel állt hozzám ez a világ. A nővérem volt a példaképem, rajta keresztül kezdtem érdeklődni a versmondás és a színészet iránt, hiszen ő is foglalkozott ezekkel. Már óvodáskorom előtt hallottam verseket, láttam ezt a közeget, és valamilyen szinten én is belekóstolhattam ebbe a világba. Édesanyám pedig a mai napig támogat, meghallgat, tanácsokkal lát el, és végigkíséri az utamat. Miután óvodás lettem, szerepeket kaptam különböző előadásokban, például bábelőadást narráltam. Az első vers, amelyet megtanultam, Osvát Erzsébet Kengurusdi című műve volt, amelyet a mai napig bármikor fel tudok idézni. Úgy érzem, akkor szerettem bele igazán a szövegtanulás, a versek és a színpadra állás szépségébe – mesélte Dorina.

Arra a kérdésre, hogy melyik volt számára eddigi pályafutása során a legnehezebb vers, elmondta, hogy mindegyik mű hordoz valamilyen nehézséget, sokszor maga a jelentés vagy az érzelmi töltet az, ami megterhelő.

– Az egyik ilyen vers számomra Terék Anna Maja című műve volt, mert a háború és a gyász témáját érinti. Komoly mondanivalójú versekkel máskor is találkoztam, amelyek egy empatikus ember számára különösen mély nyomot hagynak. Ilyen volt például Nagy László Rege a tűzről és jácintról című verse is, amely számomra azért különösen megérintő, mert az édesanyák nehézségeit, terheit és küzdelmeit mutatja be a gyermekeik szemszögéből.

A különböző szavalóversenyeken általános iskolás korában kezdett részt venni.

– Alsó tagozatban Hodonicki Klára – ma már nyugdíjas – osztálytanítóm készített fel. Sokat tanultam tőle, motivált, támogatott és jó irányba terelt. Segített leküzdeni a nehézségeket, és mindig lehetett rá számítani. Mivel szenttamási vagyok, fontosnak tartottuk, hogy elsősorban az ott megrendezett versenyeken induljak. A Szenttamási Népkönyvtár által szervezett megmérettetéseken vettem részt, innen Bácsra, majd Szécsányra lehetett továbbjutni.

Itt születtek az első jelentősebb sikerek is. Harmadik osztályos koromban Szécsányon Péter Erika Macskacsárda című versét szavaltam, kiemelkedő eredménnyel. Negyedik osztályban, 2019-ben aranydiplomát kaptam a szécsányi döntőn, akkor Osvát Erzsébet Zsémbes Zsófi ébredése című versét mondtam el. Nem indultam minden évben, de amikor részt vettem versenyeken, mindig sikerült továbbjutnom.

Felső tagozatban már nem a tanító néni, hanem Gluvakov Lenke magyartanárnő készített fel, aki szintén inspiráló és példamutató pedagógus volt az életemben. Sokban hozzájárult a mai sikereimhez is, hiszen a szövegértelmezésben és hangsúlyozásban rendkívül hasznos tanácsokkal látott el. Vele is eljutottunk Szécsányba, akkor már Terék Anna Maja című versével versenyeztem.

Többször vettem részt a Kishegyesen megrendezett Szép Szó táborban is, ahol a vajdasági magyar versmondók közül a számomra legtehetségesebbekkel dolgozhattam együtt, és kiváló technikákat sajátíthattam el. Ezek az élmények nemcsak a versmondásban, hanem emberileg is sokat formáltak.

Az idén a szabadkai városi könyvtárban indultam a versenyen. Két fordulóban sikerült továbbjutnom, majd ismét bejutottam a döntőbe. Jelenlegi magyartanárnőm, Varga Mercédesz rendkívül segítőkész, alapos és odaadó pedagógus, aki heti több órában készít fel a versenyekre és előadásokra – sorolta Dorina.

A mezőnyről elmondta, hogy rendkívül sokszínű volt az összesen 41 tehetséges versenyzővel.

– A résztvevők között horvát, ruszin, szlovák és orosz nemzetiségű fiatalok is voltak. A fogadtatás és az ellátás továbbra is igényes és figyelmes volt, a zsűri tagjait pedig kiváló színészek, művészek és pedagógusok képviselték. Az eredménnyel teljesen egyetértettem, úgy érzem, igazságos verseny volt.

Az idén egy klasszikusabb, régebbi verset választott: Kosztolányi Dezső Esti Kornél éneke című művét.

– A vers tele van ellentétekkel, érzelmi hullámvölgyekkel, mélységgel és fantáziával. Ahhoz, hogy igazán megértsük, utána kell járni, elemezni a mögöttes jelentéseket, többek között elolvasni Kosztolányi Esti Kornél című könyvét is. Ezért volt számomra különösen érdekes a felkészülés folyamata; élveztem a kutatást és azt, hogy mélyebben megismerhettem a költő gondolkodását – fogalmazott a szenttamási diáklány.

Kiemelte, hogy számára a versmondás nem a díjakról szól.

– Hiszem, hogy nem ez adja a lényegét, hiszen mindenki másképp képes önmagát átadni a verseken keresztül, és ez vagy közel áll a zsűrihez, vagy kevésbé. Ha mégis meg kellene fogalmaznom, mit jelent egy díj, akkor azt mondanám, visszaigazolást. Annak az elismerését, hogy megérte a befektetett munka. Egy diploma nem csupán egy papír, hanem kézzelfogható emlék arról, hogy mit tanultam belőle, mire tanított egy adott vers, és milyen irányba kell még fejlődnöm ahhoz, hogy hitelesebben adhassam át az embereknek a költészet értelmét és szépségét – mondta Bakos Dorina.

Hozzátette: a versenyek nagy része lezárult, most a pihenés és feltöltődés időszaka következik, szeptembertől pedig ismét új versekkel, költőkkel, akár klasszikus művekkel szeretne foglalkozni.

– Mivel az idén kezdem utolsó évemet a középiskolában, szeretném minél több versenyen megmérettetni magam. A költészet és a művészet azonban számomra nem kizárólag a versenyekről szól. Gyakran veszek részt művészeti és irodalmi esteken Szabadkán, ahol nézőként és fellépőként is jelen vagyok. Szívesen vállalok szereplést különböző kulturális programokban, mert úgy érzem, ezek az alkalmak közelebb hozzák egymáshoz az embereket és az irodalmat. Emellett nagyon szeretek színházba járni, színdarabokat és musicaleket nézni, hiszen a színpadi világ gyerekkorom óta fontos része az életemnek.

Úgy érzem, a költészet és a művészetek iránti szeretet nem fog elmúlni az évek során. Ha lesz rá lehetőségem, egyetemi éveim alatt és később is szeretném folytatni a versmondást, tovább fejlődni ezen az úton, miközben ápolhatom költőink örökségét és továbbadhatom a versek üzenetét másoknak is – mondta végezetül a fiatal tehetség.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Bakos Dorina az idei elismeréssel, a szécsányi döntő után