A humor újra színpadra lép Vajdaságban. Április 17-e és 19-e között Zentán, Újvidéken és Óbecsén rendezik meg az első Vajdasági Humorfesztivál és Tehetségkutatót. A kezdeményezés nemcsak szórakoztatni szeretne, hanem lehetőséget is kínál mindazoknak, akik kipróbálnák magukat a stand-up műfajában.
Szőke „The Blond” Dániel szervező szerint a cél egyértelmű: közösséget építeni és hosszú távon új életet lehelni a vajdasági humor világába. Az ötlet tavaly ősszel fogalmazódott meg benne, amikor az Szomszédnéni Produkciós Iroda vajdasági turnéját szervezte. Mint mondja, az erdélyi példa is inspirálta, ahol hasonló kezdeményezések már évek óta sikeresen működnek.
Hozzátette, személyes motiváció is vezérelte. Az elmúlt időszakban rengeteg pozitív visszajelzést kapott a vajdasági közönségtől, amit szeretett volna egy különleges eseménnyel viszonozni.
A fesztivál egyik legizgalmasabb eleme a tehetségkutató, amely minden 16 év feletti, vajdasági jelentkező előtt nyitva áll. A résztvevőknek egy körülbelül ötperces, saját stand-up-anyagot kell előadniuk, amely alapján kiválasztják a legígéretesebb fellépőket. A továbbjutók mentorok segítségével készülhetnek fel a színpadi szereplésre. A szervezők szerint a cél nem csupán a verseny, hanem a fejlődési lehetőség biztosítása is.
Szőke Dániel szerint a legfontosabb, hogy minél többen merjenek jelentkezni.
– Érdemes kilépni a komfortzónából, mert ez egy olyan élmény, amit később talán bánna az ember, ha kihagyna. Ötven vagy akár több száz embert megnevettetni egészen különleges érzés – fogalmaz.
A fellépők között ott lesz Forgács Rudolf is, aki számára a stand-up már jóval több egyszerű próbálkozásnál.
– Amikor elkezdtem, még nem volt különösebb célom vele, csak ki akartam próbálni magam, de nagyon gyorsan rájöttem, hogy ez az, ami igazán éltet. A közönség visszajelzése ad erőt, és az, hogy reakciókat kapok, számomra mindennél fontosabb. Ma már nemcsak szórakoztatni szeretnék, hanem gondolatokat is ébreszteni. Egy jó fellépés számomra az, amikor a közönség nemcsak nevet, hanem utána odajön, beszélget, visszajelez, akár kritikát is mond – jegyzi meg Forgács Rudolf. Pályájának egyik meghatározó élménye az Erdélyi Humorfesztivál döntője volt, ahol megerősítést kapott abban, hogy van helye a szakmában. A vajdasági fellépést különösen várja, hiszen eddig még nem találkozott a helyi közönséggel.
– Fontosnak tartom, hogy a magyar nyelvű stand-up ne csak szórakozás legyen, hanem közösséget is építsen. Ezek az alkalmak megerősítik az emberekben, hogy tartoznak valahová, és ez legalább olyan fontos, mint maga a humor – mondja.
Hasonlóan izgalmas, bár sokkal rögösebb útról számol be Fehér Gáspár. Első fellépései kifejezetten nehezen indultak. Hiába készült fel alaposan, a közönség nem reagált a poénokra.
– Még azt is kitaláltam, hol lesz nevetés, csak éppen senki nem nevetett – idézi fel. A kezdeti kudarcok után két év szünetet tartott, majd újra visszatért a színpadra, és ezúttal már sikerélmény is társult az előadáshoz. Tapasztalata szerint a humor nem a rendkívüli helyzetekből, hanem a hétköznapokból születik.
– Az élet alapvetően nem vicces. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk benne a humort. Egy jó stand-upos akár egy egyszerű buszútból is képes percekig szórakoztató anyagot építeni. A közönség reakciói azonban sosem kiszámíthatók. Szinte minden fellépés tartogat meglepetéseket, és a humorista feladata, hogy ezekhez alkalmazkodjon. Pont olyan, mint egy beszélgetés: figyelni kell, mi történik, és arra reagálni – mondja. A kezdőknek szánt tanácsa rövid, de annál beszédesebb: ne hagyják ki a nevetésre való alkalmat!
A Vajdasági Humorfesztivál és Tehetségkutató így nemcsak egy új rendezvény, hanem egy lehetséges kezdet is. A szervezők célja, hogy a stand-up ismét állandó része legyen Vajdaság kulturális életének, és idővel akár egy saját, helyi Showder Klub is létrejöhessen. Ha a közönség és a fellépők egymásra találnak, a nevetés valóban határok nélkül folytatódhat.



