Befejeződött a Sztapárt Sziváccal összekötő, 16 kilométeres út építése. A létesítmény regionális jelentőségű, hiszen a Zombor és Kúla közötti közlekedést is megkönnyíti, és rajta épült meg az új híd, amely ezt a szakaszt összekapcsolja a kúla–verbászi úttal – mondta Igor Mirović tartományi kormányfő, miután tegnap munkatársaival a helyszínen járt. Kiemelte, elégedett a munkálatok eredményével, és emlékeztetett arra, hogy a tartományi kormány a Vajdasági Nagyberuházási Igazgatóság révén 377 millió dinárral járult hozzá a projektum megvalósításához.
– Az új útszakasz egyaránt nagy jelentőségű Zombor és Kúla község számára, de Apatinnak is, mert ez a város közvetlen, rövidebb kijáratot nyer a „Vajdaság mosolya” elnevezésű, Zombortól Nagykikindáig húzódó, gyorsforgalmi útra, melynek építése már megkezdődött – mondta Mirović. Hozzáfűzte, a most megépült új útnak köszönhetően a mezőgazdasági termelők is könnyebben eljutnak parcelláikhoz, és a sztapár–sziváci aszfaltút az egész Nyugat-Bácska településeinek jobb összeköttetését szolgálja.
Mirović kormányfőt elkísérte Nyugat-Bácskába Ognjen Bjelić tartományi energetikai, építési és közlekedési titkár, Aleksandar Sofić regionális fejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár, Miloš Maletić, a Vajdasági Nagyberuházási Igazgatóság igazgatója, valamint az új út megtekintésénél jelen volt Antonio Ratković, Zombor polgármestere és Damjan Miljanić, Kúla község elnöke is.



