Több ezer vendége volt a hétvégén megtartott X. Erzsébetlaki Kolbászfesztiválnak. A kétnapos rendezvényen öt csapat mutatta be a közönségnek a hagyományos disznótor fortélyait, a kolbásztöltő versenyen pedig hetven csapat vett részt. A látogatók többsége Nagybecskerekről és a környékéről érkezett, de voltak vendégek Vajdaság és az ország minden tájáról, valamint külföldről is jöttek.
– Az ide érkező szlovákok, magyarok, bolgárok, szerbek és a többi nemzet is hozzájárult ahhoz, hogy megmutassuk, hogy a fenntarthatóság lehetséges, függetlenül az úgynevezett különbségeinkre. Mi nem beszélünk különbségekről. Mi az árnyalt emberi hasonlóságokról beszélünk, amelyek összekötnek bennünket – mondta Milan Nedeljkov, a rendezvény egyik megálmodója és szervezője.
A helybeli diákok fellépése után a fesztivált Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere nyitotta meg. Köszönetet mondott a szervezőknek és az erzsébetlakiaknak, akik ráéreztek az esemény fontosságára és nagy lelkesedéssel hirdették nemcsak ezt a rendezvényt, hanem mindazt, amit Erzsébetlak (Belo Blato) kínál.
A Hargita-megyei Homoródszentmárton Erzsébetlak testvértelepülése, a kilenctagú különítményük bemutatta, hogyan zajlik náluk a disznótor.
A friss kolbászból lehetett vásárolni, de bőséges kínálat volt a többi, disznóból készült finomságból és a különféle házi termékekből is.
Nyitókép: Szalmával pörkölték a disznót (Kecskés István felvétele)



