2024. május 12., vasárnap

Novemberi vásár Kispiacon

A Vajdasági Magyar Szövetség választási kampánya keretében a mai kispiaci vásárra Juhász Attila és Tóbiás József köztársasági-, illetve Ótott Róbert és dr. Molnár Viktor tartományi képviselő-jelöltek is kilátogattak. Juhász Attila napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy pártjuk számára nagyon fontos a december 17-én megrendezésre kerülő köztársasági- és tartományi parlamenti választás, mert az ezeken elért jó eredmény után a tartományban és a köztársasági szinten is a vajdasági magyarok megőrizhetik az érdekképviseletüket úgy a parlamentekben, mint a minisztériumokban is. 

– A kispiaci vásáron tett látogatásunk azért lényeges, mert itt nagyon sok emberrel találkoztunk és beszélgettünk. A mezőgazdasági minisztériumban dolgozom, és hallgattuk, hogy itt a terepen milyen problémákkal szembesülnek az itt élők, és mi az, amin változtatni kellene. Ezt követően ezeket az elvárásokat megpróbáljuk majd képviselni a minisztériumban, illetve a köztársasági- és a tartományi parlamentben is – nyilatkozta Juhász Attila.

 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Egyébként a csípős hideg ellenére sokan kilátogattak a kispiaci vásárra, ahol mint mindig, most is szinte minden kapható volt, a fűnyírótól kezdve a motorfűrészen át a légpuskáig, katonai, tereptarka egyenruháig. Ennek ellenére a vásárba látogatók jórészt csak nézegették a didergő árusok termékeit. Az egyik szerb ajkú elárúsító meg is jegyezte a mellette lévő társának, hogy nem elég, hogy hideg van, az emberek is csak sétálnak, az árak iránt érdeklődnek, majd a vásárlás helyett inkább tovább mennek. Hasonlóan vélekedett a sültgesztenyét értékesítő személy is, aki amikor észrevette, hogy napilapunk munkatársa mobiltelefonjával fényképezi, megjegyezte, hogy egy róla készült fénykép 100 dinárba kerül. A vásár látogatói közül a legtöbben a lacikonyhásokat ostromolták meg, közülük aki csak tehette, pljeskavicás, vagy sült kolbászos lepényét a sütödések fedett, rögtönzött melegedőjében fogyasztotta el.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele