2024. május 9., csütörtök

Álmok valósultak meg

A hétvégére a Béga-csatornán megnyitották a határátkelőt a kishajóforgalom számára

Temesvár és Nagybecskerek között legutóbb 1958-ban szelte át a határt személyszállító hajó, ezért is tekinthetjük jelentősnek azt, hogy erre a hétvégére ismét megnyitották az ideiglenes határátkelőt Románia és Szerbia között a Béga-csatornán, és egy IPA-projekt keretében először kelhettek át a folyami határon szerbiai kishajósok is.

– A Bégát érintő nemzetközi projekt részeként a szerb oldalon Bégafőtől (Klek) az államhatárig kerékpárút épült, valamint felújítottuk a bégafői és a szerbittabéi zsilipünket. Ezzel párhuzamosan a romániai oldalon is a határtól egészen Temesvárig kiépítették a kerékpárutat, illetve ott is felújítottak két zsilipet, ami lehetővé tette a Béga-csatornán a Temesvárig való hajózást – számolt be Mirjana Živković, a Vajdaság Vizei Közvállalat hajózási főmérnöke, majd hozzátette, hogy Nagybecskerektől Temesvárig a hajózható szakasz hossza 80 km, de a négy zsilipen és a határon való átkelés időigényessé teszi az utazást.

Temesvár az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program keretében háromnapos kulturális rendezvényt szervezett Mozgásban a tájjal címmel. Ennek a rendezvénynek a részeként nyitották meg az ideiglenes határátkelőt a Béga-csatornán, melynek célja a megszakadt hajókapcsolatok felelevenítése a történelmi Bánság szívében, valamint új idegenforgalmi és kereskedelmi útvonalak kialakítása két ország között. A Pelican turistahajó a szerbittabéi kikötőben várta be a szerbiai hajósokat.

– Nagyon örülünk annak, hogy az elmúlt évek során részesei lehettünk ennek a projektnek, és végre hajókkal is átkelhettünk a határon. Mivel Temesvár egyike azon városoknak, amelyik idén az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli, örömünkre szolgál az, hogy a program keretében vendégül láthatjuk a szerbiai hajósokat is – mondta Bogdan Demetres, a Pelican legénységének tagja.

A magyarittabéi Zima István, a Vidra kishajó kapitányának régi álma volt az, hogy készíthessen magának egy hajót, amivel átszelheti a Bégát, illetve amivel eljuthat Romániába. Szombaton ez az álma megvalósult.

– Már az őseim is foglalkoztak halászattal, mindig közel voltak a Bégához. Nagyon örülök ennek a mai lehetőségnek, már hosszú ideje zajlottak az egyeztetések a csapattal és a szervezőkkel is – részletezte a hajó kapitánya.

Zima Istvánhoz csatlakoztak a titeli, a sajkáslaki és muzslyai ismerősei is, úgy indultak Temesvár felé, hogy részt vegyenek az esti koncerteken, amelyekkel a helyi szervezők kedveskedtek.

– Romániai barátaink hívtak meg bennünket erre a rendezvényre, velük már évek óta tartjuk a kapcsolatot. Ők Óteleken várnak be bennünket. Amikor elkezdtük a szervezést, mindjárt arra gondoltam, hogy összefoghatnánk a magyarittabéi Zima Istvánnal, aki nagyon boldog volt a lehetőségtől, tehát ez az utazás mindannyiunknak sokat fog jelenteni – számolt be Latinkity Magda, a Titeli Magyar Művelődési Központ elnöke.

Nyitókép: Vidács Hajnalka felvétele