2024. május 9., csütörtök

Hazavárták őket

Sörfesztivált és világtalálkozót tartottak a hétvégén Oromon

Pénteken este hivatalosan is megnyitották a II. Oromi Sörfesztivált, ezzel pedig kezdetét vette az Oromiak Hatodik Nagy Világtalálkozója is.

A programok már péntek késő délután kezdődtek: 18 órától sörhöz kapcsolódó ügyességi játékokban mérhették össze erejüket a jelenlévők.

Volt sörpong, korsótartás, sörivó és kötélhúzó, valamint asszonycipelő verseny is. A tavalyi sikeres nyitórendezvény után idén jóval gazdagabb étel- és italkínálattal, valamint többféle sörrel várták a rendezvényre kilátogatókat. A helyszínen lehetett vásárolni kürtőskalácsot, fagylaltot, különféle kézműves terméket és persze sört, minden mennyiségben.

A jelenlévőket Erdélyi Olivér, az oromi helyi közösség elnöke köszöntötte, és elmesélte, hogy tavaly az első sörfesztivál ötlete onnan jött, hogy igyekeztek az Oromiak Nagy Világtalálkozóját színesebbé tenni.

– Az elmúlt év nagyon sikeres volt, nagyjából ezer látogatót vártunk, de megközelítőleg négyezren jöttek el. Idén az apatini sörgyár 6 különböző fajta söre kapható a rendezvényen, emellett a zentai Arator kézműves sört is kipróbálhatják a jelenlévők. Délután az ügyességi játékok voltak a legnépszerűbbek, estére pedig a koncerteké a főszerep. Az Eridanus együttest, valamint az Ex-Yu Bendet láthatták azok, akik kilátogattak a sörfesztiválra. A koncertek után dj Maxy és dj Defrax szolgáltatják a talpalávalót. Az első sörfesztivált kicsit szkeptikusan fogadták a helybéliek, nem voltak benne biztosak, hogy egy olyan kis közösség, mint a miénk, meg tud szervezni egy ekkora fesztivált. Ebben az évben már mindenki optimista volt, bíztak abban, hogy egy még jobb rendezvényt tudhatunk a magunkénak, és nemcsak a Malomfesztiválról lesz híres Orom, hanem a Sörfesztiválról és a már évek óta működő világtalálkozóról is – mondta Erdélyi Olivér.

Szombaton a világtalálkozóval folytatódott a buli. Már kora délutántól számos programmal várták a család apraja-nagyját. Bár az előrejelzések semmi jót nem mutattak, a szervezők még is úgy döntöttek, hogy a megjósolt eső ellenére is megtartják a rendezvényt. Ahogyan elmondták, ez volt az első olyan alkalom, amikor a rossz idő beleszólt a rendezvény menetébe, ennek ellenére sokan ellátogattak a helyi Arany János Általános Iskolába. Az esemény fő célja, hogy a településről elszármazottakat hazacsábítsa, és teret biztosítson a nagy újratalálkozásoknak, a régi emlékek felelevenítésének.

A programok már délután elkezdődtek, amikor az időjárás még a kegyesebb arcát mutatta. Főzőversennyel indult a nap, ahol 11 csapat mérte össze kulináris képességeit, és készített finomabbnál finomabb étkeket. A menüt szabadon választhatták, de sokan a népszerű marha- és birkapörköltnél maradtak, azonban egy csapat bevállalta a grillt is, és csirkés finomságokkal nevezett a versenyre.

A nagyszínpadra is rengeteg programmal készültek a szervezők, azonban ott csak a Zengő Tájház Nők és Fiatalok Kézműves Egyesületének gyermek-néptánctalálkozóját tudták megtartani. Az eső végett kénytelenek voltak a B tervhez nyúlni, és az iskola tornatermében folytatódtak a gyermekprogramok. Itt először Veliki Karlo bűvész kápráztatta el a legkisebbeket, majd a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők, ahol megismerhették az akkori századok tánckultúrájának egy szeletét. Őket követte a kicsik (és talán a nagyok) egyik kedvenc triója, az Alma Együttes, akik a tőlük megszokott vidám, vicces és jó hangulatú koncerttel készültek. A repertoárból nem hagyták ki a Bogyó és Babóca mese főcímdalát sem.

Természetesen a felnőttekre is gondoltak, hiszen az est egyik vendége Zalatnay Sarolta volt. A rajongókat és az érdeklődőket a zuhogó eső sem tudta megállítani, és a nagyszínpad mellett felállított sátrakból élvezték a magyarországi énekes előadását. Őt szintén egy közkedvelt magyarországi személy, Dévényi Tibor követte, aki egymás után pörgette a retró slágereket, és a pöttyös labdáját sem hagyta otthon.

– Évről évre sikeresebb ez a programsorozat, és egyre több ember próbálja úgy megszervezni a szabadságát, hogy haza tudjon jönni erre a pár napra. Talán idén jelezték a legtöbben, hogy részt tudnak venni a fesztiválon. Nagyon sokan igyekeztek úgy gazdálkodni a szabadnapjaikkal, hogy a következő héten kezdődő Malomfesztiválon is itthon tudjanak lenni. Nagyon pozitívak a visszajelzések, és örülünk, hogy sokuknak nem szegte kedvét az esőzés – nyilatkozta Erdélyi Olivér.

Nyitókép: A férfiak kötélhúzásban mérték össze erejüket (Fotó: Gergely Árpád)