
A fesztivál tánccal és dallal kezdődött (Fekete J. József felvétele)
Első ízben rendeztek gasztrofesztivált az elmúlt szombaton Bezdánban. Várongi Borbála főszervező a hagyományőrzésre helyezte a hangsúlyt, így a Nagyanyáink ünnepi asztala elnevezésű fesztiválon mind olyan édes és sós sütemények, főtt ételek, csemegék kerültek terítékre, amelyek hagyományos receptúra szerint készültek. A fiatalok, akik még nem találkoztak a bemutatásra került étkekkel, igyekeztek följegyezni a recepteket. De nem csupán eledel került az asztalokra, hanem hímzések, horgolások, egyéb kézimunkák, sőt más kézművestermékekből is lehetett válogatni.
A rendezvény, amelyet a helyi óvodások, iskolások és a Magyarországról érkezett vegyes kórus műsora nyitott meg, a Bezdánban már hagyományosnak számító Hármas Találkozó mintájára már első alkalommal nemzetközi jelleget öltött, horvátországi és magyarországi kiállítók is csatlakoztak a bezdániak kezdeményezéséhez. A továbbhagyományozott kulturális és kulináris értékek bemutatását gazdagították a Csátaljáról érkezett vendégek, akik egy sváb és egy székely asztalt is fölállítottak. A kóstolgatós kínálatot a Bajáról érkezett Szentistváni Nyugdíjas Klub tagjai által készített bőséges pogácsakínálat gyarapította, akinek pedig vásárolni támadt kedve, megtehette a kirakodóvásáron.
A gasztrofesztivál előkészítésében és lebonyolításában a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Ügyes kezű asszonyok és a Piros Rózsa szakosztályainak tagjai jeleskedtek.
A szervezők, a vendégek és a látogatók egybehangzó véleménye, hogy a gasztrofesztivált hagyománnyá kell tenni Bezdánban.
