2024. május 8., szerda

A felnőtté válás ünnepe

Szalagavató bál volt Muzslyán

A felnőtté válás rítusa a szalagavató bál, amit Bánátban a katolikus kollégiumok élesztettek újjá 2016-ban. A nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium és a muzslyai Emmausz Fiúkollégium végzőseinek, a szülőknek, a nevelőknek, a két intézmény minden dolgozójának az ünnepét szombaton tartották meg Muzslyán. A tanév végén a két kollégiumból huszonkét leány és kilenc fiú távozik.
A szalagavató hálaadó szentmisével kezdődött. A Mária Szent Neve plébániatemplomban Kalapis Sztoján atya megáldotta a szalagokat, melyeket utána az Emmausz kollégium tornatermében tűztek fel egymásnak a végzős kollégisták. A fiatalok bemutatták a bécsi keringőt, majd pedig következett nagykorúságuk első tánca a szüleikkel. Az előkészületek szeptember végén a táncpróbákkal kezdődtek.
– Rontó Márta tanárnő segített nekik felkészülni. Az utolsó időszakban viszont már mindenféle más előkészületekkel is foglalkoztunk. Mivel az idén 22 lányunk búcsúzik el az intézményünktől, ezért sokkal több feladat hárult ránk. Ilyen nagy létszámú búcsúzónk még sosem volt – hallottuk Julianna nővértől, a Szathmáry Karolina Leánykollégium nevelőtanárától.

Sztoján atya megáldja a szalagokat (Fotó: Kecskés István)

Sztoján atya megáldja a szalagokat (Fotó: Kecskés István)


A kollégisták a tanév végén hagyják el az intézményeket. Ez a nap alkalom arra, hogy visszatekintsenek az itt eltöltött évekre, a helyre, ahova gyerekként érkeztek és immár felnőttként távoznak majd. A szülők és a nevelők is elégedettek a fiatalok tanulmányi eredményeivel, magaviseletével, példás közösségi életével.
– Nem volt nehéz a fiúkkal dolgozni, mert ez egy olyan generáció, amely szó nélkül fogta a könyvet és ment tanulni. Ügyesek, szorgalmasak, úgyhogy semmi panaszom nincs rájuk. Erre csak büszkék lehetünk – mondta Kalapis Sztoján atya, az Emmausz Fiúkollégium igazgatója.
Az érettségizők helyére új kollégistákat várnak. Mindkét intézményben marad hely bőven. A nagybecskereki középiskolákban pedig őszre is nyílnak magyar osztályok.
– Ez a tanév elég jól halad, attól függetlenül, hogy indultunk neki. Augusztusban sötét felhőkkel ijesztgettek bennünket, de hála Istennek, nem jöttek be ezek a rossz jóslatok. Lehet mondani, hogy zökkenőmentesen folyt idáig. Maradjon továbbra is így! – nyilatkozta Karl Jenő, a Szathmáry Karolina Leánykollégium megbízott igazgatója.


Sok bánáti fiatal nem tanulhatna anyanyelvén, ha nem volna kedvezményes lakhatási lehetőség a kollégiumokban. A leánykollégium 1995 óta fogadja a leányokat (2020 óta a felújított Leánynevelő Intézet épületében), a muzslyai fiúkollégiumot pedig 2002-ben nyitották meg. Mindkét tanintézmény a magyar kormány támogatásának köszönhetően végezheti áldásos munkáját.

Nyitókép: Jöhet a bécsi keringő (Fotó: Kecskés István)