A karlócai Sveti Arsenije Sremac szemináriumban tett látogatása alkalmával Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár bejelentette, hogy tervbe vették a vajdasági vallási turizmus stratégiájának kidolgozását. Nem véletlenül tett épp itt a bejelentést, hiszen az épületben van az ország egyik legrégebbi és legfontosabb oktatási intézménye, melyben jelenleg 110 fiatal tanul – írja a 021.
Vajdaság
A zentaiak ismét bizonyították humanitásukat, hétfőn délelőtt a Vöröskereszt zentai szervezetének helyiségeiben sikeres önkéntes véradási akciót szerveztek. Összesen ötvenegy önkéntes véradó jelentkezett véradási akción való részvételre, közülük az orvosi vizsgálat után negyvenhét személy adott vért, ebből tizenegy nő és harminchat férfi.
A múlt héten a bácskertesi-kupuszinai József Attila Általános Iskola adott otthont az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete évközi továbbképzésének.
A bácskossuthfalvi Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesülete, az Ady Endre Művelődési Központtal január 30-án szeretné megszervezni a VII. Kisüsti verseny és IV.
A zentai Réel Chocolate kézművescsokoládé-üzlettől már megszokhattuk, hogy a minőség mellett termékeik egyediségére is nagy figyelmet fordítanak. Ebbe az elképzelésbe illeszkedik bele a tavaly nyáron elkészült alkotás is, amely a zentai városházát jeleníti meg.
A topolyai községi válságtörzs január 16-án megtartott ülésén a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház javaslatával és az illetékes minisztérium utasításával összhangban meghatározta a község területén azokat az oltási pontokat, ahol a lakosság felveheti majd a koronavírus elleni védőoltást.

