Nagyjavítások a felújított uszodában
Vajdaság
A hagyományok tiszteletére és továbbadására hivatott az íjászkör, amely Magyarkanizsán még elég fiatal egyesület, de lendületük töretlen. Az íjászkodás iránt érdeklődők pár éve tömörültek egyesületbe, azóta viszont, ahogy a helyzet engedte, több alkalommal tartottak bemutatót.
Mind a szakemberek, mind a szülők tudják, hogy az abortusz kockázatos az anya számára és kioltja a magzat életét. Ezenkívül mély érzelmi-lelki sebeket okoz, mert ellenkezik az emberi természettel....
Az elmúlt hét végén és az állami ünnepek idején is folyamatos volt a vakcináció Topolyán. Eddig egyetlen esetben sem regisztráltak semmilyen mellékhatást.
A szabadkai belügyi titkárság területén február nyolcadika és 16-a között összesen 13 közlekedési baleset történt – közölte a titkárság.
Újvidék város lakosai arra lehettek figyelmesek, hogy a mai napon megannyi katonai és harci repülőgép közlekedett a település felett. A gépek mindegyike a Szerb Katonaság tulajdonát képezi.

