2026. június 30., kedd

Vajdaság

Hivatalossá válik a bunyevác nyelv

A Szabadkai Városi Tanács csütörtökön tartotta meg 14. ülését, amelynek keretén belül csaknem harminc napirendi ponttal kapcsolatban fejthették ki véleményüket, illetve dönthettek a tagok.

A tornyosi Kecskeméti Virágkertészetben is a nőnapra készülnek

Valamikor húsz évvel ezelőtt kezdett el kísérletezgetni a kertészettel a beszélgetőtársam édesanyja, azután hamarosan az édesapja, a bátyja, végül ő maga is csatlakozott a projekthez. Mindannyian azt a részt adják hozzá az egészhez, amelyikhez a leginkább értenek.

Márciusban a szabadkai színházakban

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Kosztolányi Dezső Színház közzétette márciusi repertoárját, amelyen többek között egy-egy bemutató és több vendégszereplés is helyet kapott.