Július 2-a és augusztus 27-e között a Galéria téren gazdag és ingyenes nyári kulturális-művészeti programok várják a székvárosiakat és a székvárosba látogatókat. Az említett téren működő jeles múzeumi intézmények – a Matica srpska Galéria, a Pavle Beljanski Emlékgyűjtemény és a Rajko Mamuzić Ajándékgyűjtemény – szabadtéri műsorokra invitálják az érdeklő polgárokat.
Vajdaság
A járvány kezdete óta az észak-bácskai körzetben 115, ebből Szabadkán 83 fertőzöttet regisztráltak, tudtuk meg dr. Nebojša Bohuckitól, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet járványügyi szakorvosától,...
Németország kormányának támogatásával a Palicsi- és a Ludasi-tó biodiverzitásának megőrzését célzó projektum keretén belül Palicson szennyvízhálózat épül. Ennek munkálatai javában folynak, amiről a...
Telt ház előtt tartotta meg bemutatóját hétfőn este az óbecsei Városi Színház Színjátszó Odúja. A tizenegy középiskolás Rókus Zoltán, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata színművészének rendezésében, Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című színpadi adaptációját mutatta be nagy sikerrel, görbe tükröt tartva a mai iskolai hálózat elé.
Szélvihar csapott le hétfőn délután a városra. Az úttestről levonszolt faág (Fekete J. József felvétele)
Hálaadó szentmisével kezdődött pénteken a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola nyolcadikosainak ballagása. (Paraczky László felvétele) (Paraczky László felvétele)