A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezete az év végén sem lazít, hiszen a december is igen aktív hónap a számukra. Fontányi Andor, a községi szervezet titkára arról számolt be lapunknak, hogy a decembert a korábban megkezdett akciók lezárásával kezdték.
Vajdaság
Befejeződött a törökkanizsai Szent György-templom belső freskóinak a felújítása. A templom építését 1868-ban fejezték be, és az épület első nagyobb felújítására az első világháború után, 1928-ban került sor, amikor is kifestették a belső teret.
A jótékonysági futásból összejött pénz felét a zentai kórház kapta
A JTI tizenöt éve segít a rászorulóknak
December 31-én immár ötödik alkalommal fogják megtartani a városban a Gyermekszilveszter elnevezésű rendezvénít. Nappali eseményegyüttesről van szó, ingyenes tartalmakkal, amelyeket úgy képzelnek el, hogy azok ne csak a legkisebbek, hanem az idősebbek számára is érdekesek legyenek.
Vajdaság/Újvidék
Ahol a kultúra, a művészet, a hagyomány és boldogság él Újvidék jövőre Európa Kulturális
Újvidék jövőre Európa Kulturális Fővárosa, ennek jegyében a Matica srpska Képtárában nemrégiben megnyílt Az Újvidékiek választanak elnevezésű kiállítás. A város legjelentősebb kulturális intézménye a jeles évet olyan kiállítással nyitja meg, amely teljesen új formában mutatja be a Matica srpska képtárának gyűjteményét.

