Pár hete ülésezik Szenttamáson az egyik legnagyobb vajdasági népzenei rendezvény, az Őseink Zenéje szervezőbizottsága.
Vajdaság
A tervek szerint az idén májusban készül el az óbecsei strand építésének tervdokumentációja és ez az első lépés a projekt megvalósítása felé – mondta Dragan Tošić, Óbecse község polgármestere. A község erre a célra nyolcmillió dinárt kapott a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztériumtól.
A zentai községi képviselő-testület a péntek délelőtti ülésén megszavazta a községi lakóépületek, családi házak és lakások energiahatékonyságának növeléséhez nyújtott pénzügyi támogatásra vonatkozó határozatot, illetve ugyanezen lakóingatlanok számára az energetikai rehabilitációs intézkedések végrehajtási eljárásairól szóló határozatot. A két határozat elfogadásával a zentai önkormányzat is részt vehet az illetékes minisztérium idei évre kiírt energiahatékonysági pályázatán, és amennyiben ezen sikeresen szerepel, akkor kiírhatja saját pályá...
A magyarcsernyei Tóth családban kiemelten fontos szerep jut a jó időbeosztásnak. A családfő, dr.
A doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola igen mozgalmas időszakot tud maga mögött. Nagyszabású rekonstruálás valósult meg február elejére.
Pénteken megtartották a karlócai újjáépítési és fejlesztési bizottság ülését, amelyen ismertették Karlóca kulturális és történelmi öröksége megújításának és fejlesztési programjának 2022-re vonatkozó határozattervezetét. Az ülés után Igor Mirović tartományi kormányfő bejelentette, hogy a következő tíz napon belül megkezdődik a Braća Anđelić utca rekonstrukciója.

