2026. június 11., csütörtök

Vajdaság

Gyakori a szexuális zsarolás

Szerbiai tartózkodásának ideje alatt Újvidékre is ellátogatott az Európa Tanács emberkereskedelem ellen küzdő szakértői csoportja, találkoztak az Újvidéki Emberkereskedelem Ellen Küzdő Csapattal.

Két új nagyberuházás Nagykikindán

Nikola Lukač, Nagykikinda polgármestere a napokban két új nagyberuházást jelentett be. Az egyik a vízellátó rendszer főnyomóvezetékének rekonstrukciója – 465 méter hosszan –, a Szent Száva utca végétől az új vízgyárig, a másik pedig egy sebességmérő radar telepítése a ŽAK stadion közelében levő új jelzőlámpás kereszteződésben.
Margit és férje, János bízik abban, hogy több mint ötven év után fiuk mégis előkerül (Tóth Péter felvétele)

Keresem a fiamat!

A topolyai  Tóth Margit  neve hallatán az egykori válogatott sportoló tekében elért fényes sikereire emlékezhetünk, valamint eszünkbe juthatnak figyelemre méltó képei és szobrai is. A világbajnoki...
Irodalmi műsor a könyvtárban (Fotó: Gergely József)

A nagy költőre emlékeztek Csókán

Kedden délután a csókai katolikus temetőben tisztelői, barátai, írótársai, az önkormányzat és a művelődési intézmények képviselői megkoszorúzták a 2017-ben elhunyt Fehér Kálmán (1940–2017) író, köl...

Fitneszre fel!

Mozgás az egész családnak címmel szervez fitnesznapot az előzetesen meghirdetett időpont helyett vasárnap délután a topolyai Felvonulási téren a Top Fit, a Pacséri Rekreációs Egyesület és a FitAp Rekreációs Sportegyesület. Ez utóbbi egyesület elnöke, Barna Boglárka elmondta, hogy a korábbi években is igen népszerű és tömegesen látogatott rendezvényen a sportolni vágyókat aerobic mix, kangoo jumps edzés, majd gyermektorna, fitball és aka fight torna várja.
A kalászosoknál már csak az égi segítségben bízhatnak a termelők (Fotó: Csincsik Zsolt)

Eső kellene a kalászosokra, a kapásokra

A télen és a tavasszal kevés csapadék hullott az adai határra, ahol emellett az enyhe és szeles időjárás is jócskán kiszárította a talajt.  Csúzdi István  adai gazdálkodó elmondta, ha a következő n...