A Zelenilo és a Čistoća kommunális közvállalatok intenzíven takarítják az avart a közterületekről. Legelőbb a város körútjain, majd a bevezető utcákban takarítanak.
Vajdaság
Már hírt adtunk róla, hogy a napokban közel száz topolyai, szabadkai, kanizsai, zombori, apatini, verbászi és a környező településeken lakó polgár, sporthorgász és környezetvédő tiltakozott a topolyai mesterséges tó ellenőrizetlen lehalászása ellen, és a tó jogi helyzetének rendezetlensége miatt.
A nagycsaládokat bemutató sorozatunkban ez alkalommal Bácskossuthfalvára, a Móricz családba látogattunk el. Móricz Árpád református lelkésznek és feleségnek, Lillának öt életvidám gyereke van: Virág Kinga, Kincső Boróka, Zsombor Levente, Hajnal Csillag és Róna Iringó.
Szombaton a muzslyai Amatőr Szakácsok és Hagyományápolók Egyesületének szervezésében megtartották a sorrendben nyolcadik pásztornapot, amelyre több száz hazai és külföldi vendég jött el.
A Városi Múzeumban egy századfordulós tárgyakat, eredeti dokumentumokat, ruhákat, műszaki eszközöket a közönség elé táró kiállítás, valamint az óbecsei Népkönyvtárban a korabeli utazási és olvasási szokásokat szemléltető tárlat megnyitása után szombaton került sor az Óbecse a polgárosodás útján – Bečej na putu ka građanskom društvu című kétnyelvű tanulmánykötetet bemutatására.
A párok nagyobb biztonsággal vállalnak gyermeket, ha lakáskörülményeik is rendezettek, sokszor azonban kénytelenek lakáshitelhez folyamodni, hogy lakhatásukat tartósan megoldják. A bankok szigorú feltételeinek ugyan nem tud mindenki eleget tenni, aki viszont felvállal egy hosszú lejáratú hitelt, annak minden anyagi segítség jól jön, főleg akkor, ha családot szeretne alapítani.

