Az országban az egyik fő problémát mindenképpen a nagy munkanélküliség jelenti, melyet egyrészt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat különféle programjai által igyekeznek csökkenteni, illetve a külföldi befektetőkben látják a megoldást, akik milliós beruházásaik által nemcsak pénzt hoznak az országba, hanem több száz, több ezer embert is hajlandóak foglalkoztatni.
Vajdaság
Szerdán a nőket sújtó és a családban elkövetett erőszak ellen az Európa Tanács által meghozott isztambuli egyezmény nemzeti és lokális szinten történő alkalmazásáról tartottak kerekasztal-beszélgetést Zentán az Észak-bánáti körzet önkormányzatainak és más illetékes szerveinek képviselői. A jelenlévőket Marija Srdić, a nők támogatására alakult nagykikindai központ igazgatója, Vladimir Ilić körzetvezető és Širková Anikó, a zentai képviselő-testület elnöke üdvözölte.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga nagybecskereki képviselői csoportja azt követeli tegnapi közleményében Bojan Putićtól, a Vízművek igazgatójától, hogy mondja meg a város polgárainak, mi történik a vízgyár építésével kapcsolatban, vagy mondjon le. A ligások szerint ugyanis az előállt helyzet annak következménye, hogy az igazgató immár másfél éve „nem avatkozik be a saját munkájába”, közben pedig téves hírek keringnek a városban a leendő vízgyár és a belőle származó víz áráról.
Az újvidéki razzia 72. évfordulója alkalmából tegnap koradélután megemlékező összejövetelt tartottak a rakparton lévő szoborcsoportnál, amelyen talán valamennyivel kevesebben voltak, mint tavaly, valószínűleg a rossznak ígérkező időjárás miatt.
Az idén februárban második alkalommal kerül megrendezésre a Winteretno kulturális színházi fesztivál a Magyar Teátrumi Társaság és a Népkör Magyar Művelődési Központ szervezésében. A február 13-a és 15-e között zajló fesztiválnak a Népkör ad otthont.
Tavaly egész évben 404 baleset történt a nagykikindai rendőrparancsnokság körzetében, ami ugyan öttel több, mint egy évvel korábban, de – mint azt a körzeti rendőrparancsnokságon csütörtökön megtartott évértékelő sajtótájékoztatón a közlekedésbiztonsági osztály vezetője, Branko Petrov elmondta – az elmúlt öt év adatainak összevetéséből kiderül, hogy nem kevesebb, mint 60 százalékkal csökkent a közúti balesetek száma. Ezen belül a halálos kimenetelű közlekedési szerencsétlenségek száma a negyedével (26%) csökkent, és 8,5 százalékkal a sérülte...

