A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ) vasárnap az adai színházteremben tartotta meg központi anyák napi ünnepségét, a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával.
Vajdaság
A hét elején megkezdték a Hódegyházáról a hodicsi Aranka-hídig vezető, rendkívül rossz állapotban lévő makadámút felújítását. Megerősítik az útpadkát és az alapot, majd apró kővel simára hengerezik, és utána 3 méter szélességben aszfaltburkolatot húznak rá.
Sátrak helyett az idén már faházakban táborozhatnak a fiatalok (Fotó: Fekete J. József) A zombori Vöröskereszt húsz évvel ezelőtt vette át használatra a várostól alig húsz kilométerre lévő, akkor m...
Megtartotta évi rendes, majd utána tisztújító értekezletét is a kishegyesi Vöröskereszt községi szervezete.
Az előző évekhez képest valamivel kevesebben látogattak el a Zenta Községi Önálló Szakszervezetek és az önkormányzat által a Népkertben megrendezett majálisozásra, de ettől függetlenül sok zentai töltötte el a munka ünnepének első napját az egykori Pionírotthon melletti területen. Csütörtök délelőtt az erdős terület oltalmazó lombjai alatt mintegy húsz helyen lobbantak fel a tüzek a főzőversenyen részt vevő majálisozók rostélyosai, halászlevei és pörköltjei alatt, de azok is jóllakhattak, akik nem vettek részt a gasztronómiai megmérettetésbe...
Még éveknek kell eltelniük, mire a polgárok elégedettek lehetnek a saját életkörülményeikkel – foglalta össze Maglai Jenő polgármester Szabadkán a munkanélküliség helyzetét. Mint rámutatott, Szabadkán ugyan nem túl magas a munkanélküliek száma, mégis számos tevékenységre van szükség ahhoz, hogy ez csökkenjen.

