2026. szeptember 2., szerda

Vajdaság

Szecesszió és totalitárius rendszer

Az Európa Tanács még három európai minősített kulturális útvonalat kiáltott ki, melyből kettőn Szabadka is szerepel, s ezzel együtt már három olyan útvonal van, melyen városunk is felbukkan. Három évvel ezelőtt a Zsinagógát mint a zsidó kulturális örökség részét vették fel, az idei évtől pedig szerepel az európai szecessziós városok, valamint a totalitárius rendszer 20.

Fókuszban a természet

Topolyán, a Művelődési Ház kiállítótermében hétfőn este megnyílt a Fókuszban a természet című kiállítás, melyet a programtól eltérően Miklós Csongor, a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület alelnöke és Suturović Edita okleveles biológus, az Arcus tagja nyitott meg, mivel Gergely József fotós, újságíró egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni. A tárlat ötven fényképet tartalmaz, amely mindegyike a szabadkai Riparia Természetbarátok Egyesülete tavalyi pályázatára érkezett be.

Újabb tiltakozás Kisamerikában

Hétfőn (még egy) tiltakozó gyűlést tartottak a nagybecskereki Kisamerika helyi közösség polgárai, akik a Béga-tóra tervezett kocsmák építését ellenzik. Az összejövetelen határozatot fogadtak el, melyben követelik, hogy a városi képviselő-testület június 11-ére tervezett ülésén kapjon szót a helyi közösség képviselője és ismertesse: miért is ellenzik a szórakozóhelyek megépítését.

Június 11-én árverés az Autobanatban

Slobodan Sudarov, a nagybecskereki Autobanat utasszállító vállalat csődeljárási igazgatója június 11-ére jelentette be a vállalat ingó és ingatlan vagyonának árverését. A lehetséges vásárlóknak 18 millió dináros kezdőáron kínálják a nagybecskereki központi autóbusz-állomás részét (3243 négyzetméter), félmillió dinárért pedig az érdeklődők megvehetik a csődbe jutott vállalat leltárba vett ingóságát.

Összefogás a családon belüli erőszak visszaszorításáért

A családon belüli erőszak törökbecsei áldozatai minden támogatást és védelmet megkapnak az illetékes intézményektől – erről született megállapodás múlt héten a Szociális Központban. Az eseményen jelen voltak a Törökbecsei Roma Egyesület, a törökbecsei önkormányzat, a rendőrség, az egészségház, az óbecsei Alapfokú Bíróság, az oktatási-nevelési intézmények, valamint a nagybecskereki szabálysértési bíróság képviselői.

A letelepedés 228. évfordulóján

Hagyományos és teljesen új tartalmak jellemezték az idei, két hétvégén át tartó falunapi programot Bácskossuthfalván. Mint azt a helyi közösség tanácsának elnöke, Fazekas Róbert elárulta, a helyi közösség illetékeseinél jelentkeztek a különböző civil szervezetek ötleteikkel, és annak ellenére, hogy válságos időket élünk, a május végi falunapi ünnepség tartalmasra, tömegesre sikeredett.