2026. szeptember 2., szerda

Vajdaság

Ivóvíz a medencékben

Koszos a Duna vize – állítják azok, akik a strandot és a dunai fürdőhelyeket messzire elkerülik, és a nyári felfrissülés csúcsát a klímaberendezés szüntelen működtetésében látják. Nos, a Vajdasági Közegészségügyi Intézet elemzései szerint a strandnál június folyamán vett dunai felszíni vízminták 73 százaléka megfelel az európai szabványoknak, mind mikrobiológiai, mind vegyi összetétel tekintetben.

Strandidő!

A hétvégén, a múlt heti esőzések utáni hosszabb esőmentes időszakot kihasználva igazi strandhangulat uralkodott a Topolyai-tó partján. A fürdőzőket minden bizonnyal nem érdekli a tó körül zajló jogi vita, csak a víz, amely első nekifutásra talán hidegnek tűnik, viszont a következő pillanatban már kellemesen frissíti fel a napégette testeket.

Együtt minden generáció

Szombaton délelőtt egy minden korosztálynak szóló rendezvény csalogatta ki a kishegyesieket a labdarúgópályára. A Nők Kishegyesi Fóruma 9.

Két véglet között

A szabadkai átlagpolgár az idén is elő- vagy utóidényben, 100–150 euróért megy nyaralni, s aki utazási iroda szervezésében, az a görög tengerpartot választja. A másik réteg, aki megengedheti magának, a teljes ellátást választja, ami fejenként akár 1500 euróba is kerülhet, de ezért nagyon magas színvonalú ellátást kap.

Nagykorúsága évében új üzemrészt létesít

– Beruházásunkkal, egy új festőcsarnok létesítésével, amely az összeszerelő üzemünk folytatása, az a tervünk, hogy megvalósítsuk: nagyobb hozzáadott értéke legyen a kerékpárnak, flexibilisebbeké váljunk, időben gyorsabban tudjunk reagálni a megrendelések esetében. Nem utolsósorban a munkahelyteremtés is céljaink között szerepel.

Betörték a cukrászda kirakatát

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka ismeretlen elkövetők Magyarkanizsán betörték a Tisza cukrászda kirakatát. Az elkövető vagy elkövetők a bejárati ajtó melletti üveget törték be, de nem hatoltak be a cukrászdába.