A meggyilkolt Tijana Jurić barátai pénteken 19 órakor gyűlnek össze Szabadka központjában, a Zöld szökőkútnál, ahol gyertyát gyújtva emlékeznek a kislányra. Ugyanakkor felhívják a város minden polgárát, hogy társuljanak hozzájuk, azzal, hogy hozzanak magukkal gyertyát.
Vajdaság
Topolya területén egy piac működik, amelyet a Piac Közvállalat üzemeltet. Ez a piac, talán nem túlzás azt mondanunk, a központot nem számítva, távol esik mindentől.
Keddről szerdára virradó éjjel óriási mennyiségű eső esett le Horgos területén. A falu több pontján felgyülemlett az utcákon a csapadék, de a legtöbb víz az iskola és a mellette lévő templom környékén állt.
A magyarkanizsaiak már megszokhatták, hogy minden hónap második vasárnapja vásárnap is egyben, és ez most sem lesz másképp. A hamvaiból nemrég feltámasztott kirakodó- és jószágvásárt augusztus 10-én ezúttal egy másik rendezvény is kíséri vágták, fiákeres felvonulások és bemutatók formájában az I.
Az idei évi Dužijanca aratóünnepség záró rendezvénye már ma kezdetét veszi, azonban a leglátványosabb részére majd csak vasárnap délelőtt kerül sor, amikor is a népviseletbe öltözött résztvevők, élükön az aratópárral, végigvonulnak a városon és átadják az új kenyeret a polgármesternek.
Kevesebb a gyerek, kevesebb a pénz – ezzel magyarázzák az illetékesek az óvodai csoportok bezárását Óbecsén. Nemrégiben írtunk arról, hogy több mint száz gyerekkel, hat csoporttal és 16 óvónővel lesz kevesebb az idei tanévben az óbecsei Labud Pejović Óvodában: bezárják a bácsföldvári telepi óvodát, ahol egy magyar csoport működött, a péterrévei Makádiban kettő helyett egy csoport marad, Óbecsén az alsóvárosi óvodában három félnapos magyar csoport lesz a korábbi négy helyett, a központi épületben két magyar félnapos csoportot összevonnak, a M...

