Kié a legízletesebb paprikapép? címmel augusztus 28-án Magyarkanizsa főterén, a kisparkban ajvárfőző verseny lesz, amelyet 30 városban rendeznek meg Szerbia-szerte.
Vajdaság
A hét közepén három professzionális búvár, Baranyi Nándor, Saša Ristić és Adžić Krisztián, a zentai Tisza Mentőcsapat civil szervezet tagjai tisztították meg a hulladéktól az adai strandnál és csónakkikötőnél teljes hosszában a Tisza medrét. Az egyesület elnöke, Baranyi Nándor elmondta, hogy a folyómedret ötméteres mélységig tisztítják meg az olyan hulladékoktól, amelyek ártalmasak lehetnek a fürdőzőkre vagy azokra a személyekre, akik a vízen végeznek valamilyen tevékenységet, például csónakáznak vagy halásznak.
A Legszebb kenyér elnevezésű versenyt az idén a Szent István-napi ünnepi hétvégével egy időben, azaz augusztus 24-én tartják meg Magyarkanizsán, már hatodik alkalommal.
Az utóbbi idők nagy esőzései megmutatták, hogy komolyan kell venni az árkok tisztán tartását. Ez a munka Kishegyesen a Telekrendezési Közvállalatra hárul.
Oromhegyesen vasárnap tartják meg a Szent István-napi ünnepséget, amelynek keretében gazdag programot szerveznek. A rendezvénysorozat délelőtt 9 órakor kispályás labdarúgó-mérkőzéssel kezdődik, s ugyanebben az időben veszi kezdetét az Eleink eledelei főzőverseny is a parkban.
Néhány hónapos kényszerszünet után újra dolgozik Nagybecskerek Város mezőőrszolgálata, miután az önkormányzatnak sikerült pénzt biztosítani a dolgozók fizetésére és járműveik üzemeltetésére. Munkájuk van bőven és a jelekből ítélve egyre több lesz.

