Családias hangulatban zajlott le Oromhegyesen az idei András-napi sokadalom és kocsonyafesztivál. A látogatók nemcsak megtekinthették, illetve megvásárolhatták a rendezvényen részt vevő kézművesek szebbnél szebb, szorgos kezekkel készített portékáit, hanem maguk is kipróbálhatták a szövést, a fonást, az adventi koszorúkészítést, de köthettek seprűt és fonhattak kosarat is.
Vajdaság
Óbecse az idén is csatlakozik a Szerbia Európa ritmusában nevű projektumhoz, így egyike lesz azon 24 szerbiai községnek, ahol jövőre nagykoncerten mutatkoznak be a község tehetséges általános- és középiskolás diákjai. A helyi rendezvényen modern tánc, néptánc, karének és szólóének kategóriában bizonyíthatnak majd a fiatal talentumok.
A Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének (Vancsesz) szervezésében szombaton az időszerű népesedési kérdésekről és azok támogatásáról tanácskoztak Adán, a szövetség székházában. A szervezők nevében Krizsán Vilmos, a Vancsesz elnöke köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, köztük Csikós Lászlót, a munkaügyi, foglalkoztatási és a szociálpolitikai minisztérium államtitkárát, dr.
A megyeháza dísztermében tartotta csütörtökön alakuló ülését az új összetételű NNT. A német nemzeti közösség négy listával indult a nemzeti tanácsok választásán.
Pénteken délután Csókán a helybeli Művelődési és Oktatási Központ és a Líra Egyesület szervezésében Emlékezzünk Móra Ferenc ezeregy arcára! címmel a sokoldalú író születésének 135.
A múlt hónapban tartották meg a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által vezetett, A migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában (SEEMIG) elnevezésű, több mint két éve tartó projektum zárókonferenciáját. A kutatás célja az volt, hogy a hosszabb távú migrációs és demográfiai folyamatok hatásait vizsgálják a munkaerőpiac és a gazdaság szempontjából.

