2025. november 14., péntek

Vajdaság

Megdrágul a víz Óbecsén

Óbecse község lakói szeptember elsejétől minden valószínűség szerint többet fizetnek a vezetékes vízért és a Vodokanal Közvállalat egyéb szolgáltatásaiért. A közvállalat ez irányú igényét augusztus végéig várhatóan jóváhagyja az alapító is.

Családias hangulatú új kenyér ünnepe

Az új kenyér ünnepe tizenhárom éves történetében először fordult elő, hogy a rendezvény egynapos volt. Ennek elsősorban gazdasági okai vannak, de mint azt a zentagunarasi helyi közösség tanácsának elnöke, Farkas Zoltán megosztotta lapunkkal: az aktív helyiekből álló szervezői gárda is egyre fáradtabb, kisebb létszámú.

Munkálatok a Művelődési Házon

Aki a napokban a topolyai Művelődési Ház környékén járt, az láthatta a felállított építőállványokat, és annyit még laikusként is megállapíthattunk, hogy felújítás, tatarozás folyik az épületen. Hogy milyen, azt Csípe Tímea, a topolyai  Művelődési Ház igazgatója mondta el lapunknak.

Útfelújítás európai uniós támogatással

Szanád és Törökkanizsa között gyors ütemben folyik a regionális bánáti főút aszfaltozása. A Vojput munkásai és erőgépei új, hat centiméter vastag aszfaltburkolatot húznak a régi, elhasználódott, helyenként már kátyús és sokat foltozott úttestre.