2025. november 12., szerda

Vajdaság

Tökételes töknap

Az Aranykapu Művelődési Egyesület ma (szombaton) 15 órától az adai tájházban újra megrendezi a Tökéletes, tökételes nap a tájházban című rendezvényét, amelyen a szülők és a gyerekek közösen tökvicsorit készítenek. A családi vigadalmon ezt követően a résztvevők olyan tökből készült ételeket kóstolgathatnak, mint tökös görhe, gibenyica, tökös rétes és sült tök.

Az autonómia anatómiája

Az 1956-os forradalom emlékére csütörtökön az adai könyvtár kiállítótermében fotó- és képzőművészeti kiállítás nyílt Az autonómia anatómiája címmel a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szervezésében. A kiállítás megnyitóján Csonka Áron, a VMDK elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd rövid történelmi visszaemlékezésben idézte fel az ’56-os magyarországi eseményeket.

Kéknyelv miatt tilos

A zentai kommunális vállalat értesíti az érdekelteket, hogy a tartományi állatorvosi felügyelő által október 17-én kiadott 323-275-01005/2014-05 számú jegyzőkönyv alapján ideiglenesen tilos szarvasmarha, juh és kecske árusítása a zentai vásárban a kéknyelv nevű betegség megjelenése miatt.

Új fűtési idény, új árak Zentán

Október első három hete kellemes időjárással örvendeztetett meg bennünket, aminek köszönhetően a fűtési idény a szokásosnál egy héttel később kezdődött. Zentán is megindult a távhőszolgáltatás, a cukorgyár tavaszig még szolgáltatja a hőenergiát, utána átadja a stafétabotot a leendő új szolgáltatónak.

Polgármesterek találkozója

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere csütörtökön Saša Todorović zombori polgármester meghívására Zomborba látogatott. A két városvezető találkozóját követő sajtótájékoztatón elhangzott, megbeszélésük lényegét a jövőbeni együttműködés képezte.

Egyéves a topolyai műveseközpont

A Dr. Hadzsy János Egészségház központi épületegyüttesébe tartozó, a topolyaiak tudatában Kastélyként létező építmény 2013 októbere óta műveseközpontként funkcionál, jelenleg Topolya község tizenhét dialízisre kényszerülő, veseelégtelenségben szenvedő polgárának megsegítésére, életminősége javítása céljából.