2025. július 8., kedd

Vajdaság

Nemez - fa - Tiffany

A szabadkai Városháza földszintjén levő emléktárgyboltban csütörtökön 18 órai kezdettel kerül sor a karácsonyi-újévi tárlat megnyitójára. A megnyitó vendégei a Tiszamenti gyermek filharmónia kihelyezett szabadkai tagozatának tagjai Lévay Dávid (trombita) és Lévay Boglárka (zongora kíséret).

Hányan dolgoznak a zentai városházán?

A zentai önkormányzat sajtótájékoztatón cáfolta az egyik belgrádi lap állítását, miszerint az elmúlt két évben, pontosabban 2012 szeptemberétől az idei év augusztusáig 54-ről 133-ra növekedett a közigazgatásban dolgozó személyek száma. Ceglédi Rudolf, a község polgármestere szerint nem tudható, hogy az újság honnan szerezhette az adatokat, mivel az általuk megadott számba nemcsak a közigazgatásban dolgozók tartoznak bele, hanem mindazok, akik a zentai önkormányzattól kapják fizetésüket.

Középiskolások az emberi jogokról

Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és jogokkal születik – tegnap, az emberi jogok világnapján Szabadkán második alkalommal szervezett a helyi ombudsmani iroda ezzel a címmel rendezvényt a városházán. Zlatko Marosiuk városi polgári jogvédő kiemelte, tavaly szakmai előadásokat tartottak, az idén azonban másként próbálták felhívni a figyelmet az emberi jogokra és azok megsértésére.

Kelebián hamarosan megszólal a kerényi orgona

– Még szinte gyerek voltam, amikor a Paulinumban először hallottam a kerényi orgona létezéséről. Miocs József atya említette, hogy az egyházmegyének van egy parlagon fekvő elég jelentős hangszere, csak fel kellene újítani és üzembe helyezni.

A nemzeti tanácsok mentsék meg a rádiókat

A nemzeti tanácsok megmenthették volna a Szabadkai Rádiót, és nem csak a szabadkait, hanem mindegyik olyan médiumot, amely valamely kisebbség nyelvén sugároz műsort, mondta tegnap a Szabadkai Rádió épülete előtt megtartott sajtótájékoztatón Csonka Áron, a VMDK elnöke. Csonka hozzátette, van még lehetőség a rádió megmentésére, az pedig nem más, mint hogy a nemzeti tanácsok jogi személyként részt vegyenek a magánosítási folyamatban.

Óvodapedagógusok szakmai továbbképzése Kishegyesen

A kishegyesi Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézményben tegnap ért véget egy háromnapos képzés óvodapedagógusok számára. A képzés a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával jött létre, a két szakmai előadó pedig Joó Horti Lívia pszichológus és Ricz Dencs Tünde mentálhigiénés szakember volt.