Bár semmi sem kötelezi erre, Knézi Péter, az óbecsei képviselő-testület elnöke a kkt szerdai ülésére beterjesztette a testület 2012. július 3-a és 2014.
Vajdaság
Egy festmény akkor él, ha van közönsége. Ennek a festménynek itt van a legjobb a helye: erre a falra kívánkozik és itt fogják a legtöbben látni – jelentette ki Sípos Tibor vasárnap délután, amikor Óbecsei tájkép című, ajándékba adott festményét felavatták a Panorámában.
Egy bírósági ítélet miatti elégedetlenségében az eleméri Živica Jankov tegnap 8.30 óra körül a nagybecskereki bíróság ajtajához láncolta magát.
A díszes körmenetet ősi doroszlói szokás szerint a fehérbe öltözött Mária-lányok vezették (Fotó: Ispánovics József) Vajdaság legősibb és legnagyobb Mária-kegyhelyén, a doroszlói Szentkúton Kisboldo...
Kisboldogasszonyünnepének idejére ismét több ezer zarándok érkezett a doroszlói Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhelyre a szentkúti búcsúra. Zarándok Jézus – zarándok egyház – zarándok ember az idei zarándoklat mottója.
Talán a hűvös, borongós idő miatt, az idén valamennyivel kevesebben látogattak el a Bogarason ötödik alkalommal megtartott Dohánynapra és a régi mesterségek ünnepére, pedig a szombaton megrendezett népünnepély szervezői, a helybéli Cimbora Polgárok Egyesületének aktivistái ezúttal is apait-anyait beleadtak, hogy minél változatosabb programokkal szórakoztassák a vendégeket.